Belföld

Jó hírrel tért vissza az egykori kormányszóvivő

Nagy Anna (nagy anna, )
Nagy Anna (nagy anna, )

Az idén többen üdülhetnek az Erzsébet-program keretében – mondta Nagy Anna.

A tavalyi üdülési csekkek fel nem használt részéből 498 millió forinttal megemelik az Erzsébet-program 2,5 milliárd forintos induló összegét, így idén kétszer annyi nagycsaládos és nyugdíjas üdülhet, mint tavaly – jelentette be Nagy Anna, a program új szóvivője, volt kormányszóvivő.

Az Erzsébet-program Magyarország legkiterjedtebb és legsikeresebb szociális programja, sőt, a kedvezményes üdülésben részt vevők számát az egész lakosságra vetítve, Európa egyik legsikeresebb szociális programja is – mondta Navracsics Tibor a tájékoztatón.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter hangsúlyozta: Magyarország nemzetközi viszonylatban is az élvonalba tartozik azzal, hogy egy tízmilliós ország tavaly százezer embert – ebből harmincezer gyermeket – üdültetett kedvezményesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik