Belföld

Balog József: Nem szeretnénk eltűnni

jeney-barbara
jeney-barbara

2013. 02. 12. 10:24

Úgy tűnik túlélte a szegedi MASZK Egyesület a független színházakat érintő anyagi problémákat. Balog József, a szervezet elnöke városi jelenlétük megerősödését várja.

„Mostanra pénzügyileg tarthatatlan helyzetbe kerültünk, tartalékaink kimerültek, a független színházi élet más szereplőivel együtt minket is a megszűnés fenyeget”– írta közleményében a MASZK Egyesület novemberben. 2012-ben ugyanis a kulturális államtitkárság ismét zárolta a független színházak és táncegyütteseknek ítélt állami támogatás 36,51 százalékát, mely miatt nem tudták kiegyenlíteni számlájukat. Decemberben viszont újabb kormánydöntés született: a korábban megvont összeget visszakapták a függetlenek.

Balog József a MASZK elnöke (balog józsef, maszk, thealter, urbán andrás, szabadkai kosztolányi dezső színház, )
Balog József a THEALTER megnyitóján

Alig múltak el ezek a hónapok, most újabb forduló következik: a törvény szerint február 15-ig kellene kiírni a pályázatokat. Eddig ez nem történt meg. Az utóbbi években több színházi társulat megszűnt, több átalakult. Az 1991 óta működő szegedi MASZK Egyesület Balog József elnök szerint túlélte az elmúlt időszakot. „Nem szeretnénk eltűnni”–mondta határozottan Balog József. ”Ha csak annyi történik az idén, hogy azok a működési és produkciós pályázatoknak a kiírása, teljesíthetősége a pályázók részéről visszatér egy normális mederbe, vagyis tavasszal számolni lehet azokkal az anyagi forrásokkal, amikkel az elmúlt két évben csak novemberben, decemberben lehetett kalkulálni, akkor tudjuk azt produkálni, amit szoktunk az elmúlt években.”

Ez azt is jelenti, hogy továbbra is megrendezik idén 23-ik alkalommal a THEALTER nemzetközi színházi fesztivált, együttműködnek a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházzal, az Aradi Kamaraszínházzal és számos hazai, nemzetközi társulattal.


A Maszk Egyesület és az Aradi Kamaraszínház közös színházi darabja, a Kvartett több díjat is elnyert

Balog József szerint 2014-re látszódni fog, hogy miben lehetnek erősebbek, mint eddig. A Régi Zsinagóga környékét ugyanis jelentősen érintik a városrehabilitációs építkezések, és több turistákat vonzó vállalkozás, szálloda jött létre. „Az egész városra erősebben kell reagálnunk”–magyarázta terveit. Művészeti vezetői terveiben az utcai jelenlét megerősítése áll, mellyel többször is bevonták a járókelőket az adott produkciókba. Évek óta járnak Sorvezető programjukkal középiskolákba, hogy a fiataloknak „házhoz vigyék a színházat”, és interaktív módon beavassák őket a rejtelmeikbe. Ezeket az alkalmakat is növelni szeretnék, akár a THEALTER keretein belül is, ahol a tinédzserek körében divatos helyeket építenék be a produkciókba.

„Olyan évek jönnek, amelyben az élő, kockázatot vállaló, létező művészetnek egy nagyobb, erősebb és odaadóbb közönsége lesz. Tavaly is már ezt éreztem, mikor az egyik legnagyobb nézőszámot hoztuk. Biztos van egy éhség, mi pedig rendelkezünk egy menüsorral. Remélem a kínálatunk találkozik ezzel az éhséggel, és egymást is erősíteni tudja egy nagyon kritikus, nagyon átmeneti, nagyon sok féle oldalról megkérdőjelezett, ugyanakkor nagyon sok erős választ hozó korban. Sokkal egyenesebb beszéd következik a színpadokról is. Arról, hogy mi van velünk– tájékoztatott a fejleményekről Balog József.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.