Belföld
Olvasás (olvasás)

Alig olvasnak a fiatalok

Ritkán kerül a fiatalok kezébe könyv: mindössze 7 százalékuk olvas naponta, további 16 százalékuk heti rendszerességgel. A havonta kötetet forgatók aránya sem magas (14 százalék), az ennél ritkábban olvasók 35 százalékot tesznek ki, s 28 százalékuk bevallja: egyáltalán nem olvas könyvet - derül ki az Ipsos felméréséből.

A fiatalok több mint egynegyede – 28 százaléka – soha nem olvas könyvet. További 35 százaléknyian is csupán néha-néha – saját bevallásuk szerint ritkábban, mint havonta vesznek kezükbe valamilyen kötetet. A 18-25 éves korosztály közel kétharmada, 63 százaléka tehát lényegében a könyvektől függetlenül éli az életét. Leginkább a szakmunkás végzettségűek vannak távol a szakmai kötetektől, a szépirodalomtól – 82 százalékuk lényegében nem (vagy alig) olvas. Az alacsonyabb végzettségűeknél 71, az érettségizetteknél 52, a diplomásoknál 18 százalék azok aránya, akik ritkán vagy soha nem forgatnak könyvet – állapította meg az Ipsos közvélemény-kutatása.

Rajtuk kívül még a férfiak és a falvakban élők körében magas (69 illetve 76 százalékos) a könyvolvasást nélkülözők aránya. A fiatal felnőttek körében az intenzív könyvfogyasztók aránya 7 százalék, nekik egyetlen napjuk sem múlik el olvasás nélkül. A szakmunkás képzettségűeknek csak 1, az alapfokú végzettségűeknek 4 százaléka lapoz bele naponta valamilyen kötetbe, az érettségizettek körében 10 százalékos ez az arány, a felsőfokú intézményt végzettek csoportjában sem magas, 14 százalék.


Fotó: Neményi Márton

A fiatalok fele nevezett meg olyan könyvet, amelyet legutóbb elolvasott: 30 százalék külföldi író művét, 14 százalék magyar szerzőét említette, míg 6 százalék valamilyen ismeretterjesztő, szakkönyvet (beleértve a tankönyveket is). A konkrét olvasottsági lista elején a Harry Potter- könyvek állnak (a fiatalok 5 százalékának említésével), majd a sorban az Egri csillagok című Gárdonyi-regény következik 4 százalékkal. A harmadik pozíciót a Twighlight (Alkonyat) bestseller sorozat foglalja el (3 százalékos olvasottsági aránnyal), majd sok olyan regény jön a sorban, amelyet a fiatalok 1-2 százaléka olvasott mostanában.

Nem kötik le őket

A fiatalok objektív (vagy annak tűnő) és szubjektív indokokat is felhoznak, amikor az alacsony szintű olvasási szokásaikról adnak számot. A legtöbben – 55 százaléknyian – azzal érvelnek, hogy a hétköznapi teendők sorába nem fér bele az olvasás, erre nincsen idejük. Az átlagosnál is gyakrabban említik az időhiányt a 20 év felettiek, a már dolgozó korosztályok.

A fiatalok 31 százaléka a könyvek magas árával indokolja, hogy nem olvas többet – főleg a szakmunkás végzettségűek utaltak erre. Sokan vannak, akik nem külső körülményekre hivatkoznak, hanem felvállalják az olvasással kapcsolatos közönyüket. Az ifjú felnőttek 45 százaléka azt mondja, hogy azért nem olvas (többet), mert nem érdekli őket a könyv. Hasonló tartalmú választ adott az a 32 százaléknyi fiatal, akik úgy fogalmaztak: nem kötik le őket az irodalmi művek.

Viszonylag sokan, 26 százaléknyian úgy érzik, hogy ennél sokkal fontosabb dolgok vannak az életükben, míg 18 százaléknyian felesleges időtöltésnek tartják az olvasást. Az efféle, beismerő érvek leginkább a tizenévesekre, az alacsonyabb státuszúakra jellemzőek.

Az e-könyv sem csodaszer

Az elektronikus könyvolvasó még egyáltalán nem elterjedt a fiatalok körében, csak 2 százalékuk rendelkezik ilyen technikai eszközzel. Ezen túlmenően 7 százaléknyian gondoltak már arra, hogy vásároljanak maguknak készüléket – főleg az érettségizettek és a diplomások körében van erre szándék (12 illetve 20 százalékuknál). A korosztály harmada azt feltételezi, hogy előbb-utóbb az e-könyvek gyakoribbak lesznek, mint a papírra nyomtatottak, de a fiatalok fele szerint nem valószínű, hogy ez bekövetkezik. Ha valaki már vett magának könyvolvasót vagy tervbe vette a vásárlást, arra hajlik, hogy az e-könyveké a jövő (82 százalékuknak ez a véleménye).

A közvélemény-kutatást az elmúlt 3 hónapban készítette az Ipsos, a 15-25 év közöttieket reprezentáló 500 fő személyes  megkérdezésével.

Címkék: fiatalokolvasás

Ajánlott videó mutasd mind

Majka: Itt egy egész iparág szopik

Majka és Curtis készül a szezon első nagy fellépésére, augusztus közepén. Az még mindig fáj nekik, hogy rendszeresen a Halott Pénz előtt lépnek fel, és azt sem értik, ha 20 ezer ember lehet egy futballmeccsen, akkor miért nem szabad még bő egy hónapig koncerteket tartani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.