Belföld

A Jobbik uniós ünneppé tenné a Becsület napját

Novák Előd sajnálja, hogy az 1945. február 11-ei kitörés „nem kapja meg az illő tiszteletet, állami szintű megemlékezések sincsenek”.

Novák Előd képviselő javaslata szerint az Országgyűlés „az 1945-ös budai kitörés emlékére, mártír hőseink becsületből, hűségből, kitartásból, önfeláldozásból és hazaszeretetből való példamutatásának elismeréséül február 11-ét a Becsület napjává” nyilvánítaná.

A radikális politikus előterjesztése szerint arról nem csak a kormánynak, az önkormányzatoknak, oktatási intézményeknek kellene minden évben méltó keretek között megemlékeznie, mert az Országgyűlés felkérné az Európai Uniót is, hogy „a Becsület napján emlékezzen meg arról a magyar-német áldozathozatalról, melynek köszönhetően a szovjetek nem tudták egész Európát megszállni.”

Novák Előd sajnálatosnak tartja, hogy az 1945. február 11-ei kitörés „nem kapja meg az illő tiszteletet, állami szintű megemlékezések sincsenek”. Javaslata változtatna a helyzeten, bár az ellenzéki képviselő szerint indítványát az Országgyűlés ebben a ciklusban napirendre sem fogja tűzni, sőt még tárgysorozatba sem veszi. A Jobbik politikusa szerint már az is eredmény, hogy az Országgyűlési Könyvtár Képviselői Információs Szolgálata által készített, 69 oldalas háttéranyag – indokolása részeként – így megjelenhetett a parlament.hu nyilvános oldalain.

1945. február 11-én a budai Várba szorított német és magyar csapatok – nagy veszteségeket szenvedve – megpróbáltak kitörni a szovjet ostromgyűrűből. A szélsőjobboldalon ezt nevezik a becsület vagy a kitörés napjának. http://fn.24.hu/itthon/2013/02/07/parlamenti-kepviselo-szolal-fel-a-becsulet-napjan/

Ajánlott videó

Olvasói sztorik