Belföld

Útiformáció és hóhelyzet Győrben és a megyében!

Havasak, hókásásak a főutak Győr-Moson-Sopron megyében. A közlekedésben késésekre kell számítani.

13.20: A Kisalföld Volán járatain 5-10 perces késésekre kell számítani. A városi és a helyközi járatok is közlekednek Csornán, Sopronban és Győrben is.

12.30: A Dunántúlon Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom, illetve Pest megye területén is változó intenzitással havazik, Székesfehérvár térségében pedig ónos eső esik.

A főutak Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron megyében, továbbá Tatabánya térségében havasak, hókásásak, Veszprém megye keleti felén, Szántód környékén és Fejér megye északi felén inkább latyakosak. A Dunántúl déli részén és a Duna-Tisza közén vizesek, az Északi-középhegység területén nedvesek, a Tiszántúlon pedig szárazak a főutak. A mellékutak Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében többnyire havasak, letaposott havasak, Somogy és Fejér megye északi felén inkább latyakosak. Az alsóbbrendű utak a Dunántúl déli felén és Bács-Kiskun megyében vizesek, az Északi-középhegység területén többnyire nedvesek. A korábbi havazás nyomán Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén letaposott havas, Putnok és Balassagyarmat térségében jégbordás mellékutakra kell számítani.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt a Komárom-Esztergom megyei 8137-es jelű összekötő utat Tata és Kömlőd között hóátfúvások miatt lezárta, a közlekedők Környén át kerülhetnek. Pest megyében a Zsámbéki-medencénél a Perbál és Budajenő, illetve a Perbál és Tinnye közötti mellékutakon szintén hóátfúvások nehezítik a közlekedést. Hasonló a helyzet Monor térségében is, itt Valkó, Tura és Zsámboknál vannak hóátfúvásos szakaszok. Ezekben a térségekben a társaság egy-egy speciális hóekéje folyamatosan dolgozik azért, hogy ne váljanak járhatatlanná a hóátfúvásokban érintett a mellékutak, de igazán hatékonyan csak a szél elállta után tud fellépni a közútkezelő, mivel az útról letakarított havat a nagy erejű széllökések folyamatosan visszahordják a burkolatra.

10.13: „A GYŐR-SZOL Zrt. az éjszakai óráktól az utak alásózásával kezdte meg a síkosságmentesítést, majd a havazás megkezdésekor a kora reggeli óráktól folytatta a kezelésében lévő burkolatokon a takarítást. A hidakon és felüljárókon, valamint a tömegközlekedési útvonalakon folyamatosan jártak és járnak a hóekék és a sószórók. Kisgépekkel, valamint 40 fő kézi munkaerővel pedig a járdákat, buszmegállókat, felüljárók lépcsőit tisztítják. A síkosságmenetsítés teljes kapacitással, 35 munkagéppel zajlik, melyek a főbb útvonalak megtisztítását és sózását követően a lakóutcák takarítását is elkezdik.”

8.30: Győrben folyamatosan szakad a hó, hol kisebb, hol nagyobb intenzitással. Bár a Győr-Szol Zrt. folyamatosan takarítja az utakat, és igyekszik gondoskodni a síkosságmentesítésről, mégis elég veszélyesek az útviszonyok városunkban. A finom hóréteg alatt ugyanis jeges az aszfalt, és ez érvényes a járdákra is, így fokozott figyelemmel közlekedjenek az autósok és a gyaligosak is egyaránt. A Dunántúlon továbbra is másodfokú riasztás van érvényben, és ha lehet hinni az előrejelzéseknek, akkor szerdáig biztosan kitart a havazás.

Kedd, 7.46: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának kedd reggeli jelentése alapján a Dunántúl több megyéjében is havazik, egyes dél-dunántúli megyékben pedig ónos esőre kell számítania a közlekedőknek, ráadásul Pest megye nyugati részén a nagy erejű szél hóátfúvásokat okoz. A társaság a reggeli órákban több mint 200 munkagéppel végzi a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat.

A Dunántúl nagy részén, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas, Zala és Somogy megye területén folyamatosan havazik, Keszthely, Mohács, Nagyatád, Kaposvár és Szekszárd körzetéből ónos, illetve havas esőt jeleztek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei. Nógrádban, valamint Fejér és Tolna megyében több helyen szállingózik a hó. A fő- és mellékutak többsége vékony rétegben a friss hóval fedett vagy sónedves. Az eddig lehullott hó mennyisége egyelőre alig néhány centiméter.

A korábbi havazás miatt még letaposott havas a mellékutak többsége a Mátrában, Eger, Nyékládháza, Edelény és Sátoraljaújhely körzetében. Putnoknál jeges, Nyíregyháza és Balassagyarmat körzetében deres az alsóbbrendű utak egy része. Ezen területeken is folyamatosan dolgoznak a társaság munkagépei.

A Zsámbéki-medence mellékútjain a korábbi havat hordja a szél, a kialakult hóátfúvásokat folyamatosan takarítják a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei. Ennek ellenére a 1103-as és 1104-es mellékutakon, Perbál, Tinnye, Budakeszi és Telki környékén téliesebb útviszonyokra számíthatnak a közlekedők, mivel a letakarított havat a szél visszafújja a burkolatra.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. összesen több mint 200 munkagépe és 600 munkatársa dolgozik a 7.30 órai állapot szerint az utak hóeltakarítási és síkosságmenesítési munkáin. A társaság mind a 78 üzemmérnökségén 12 órás váltott műszakokban, folyamatosan látják el feladataikat a cég szakemberei.

A társaság arra kéri az autósokat, hogy indulás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról. Ezekről friss információkat a cég Útinform szolgálatától a 06-1-336-2400-as telefonszámon, valamint a cég megyei ügyeletein – elérhetőségek a www.kozut.hu oldalon – kaphatnak.

Korábban:

Az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre Győr-Moson-Sopron és Vas megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki. Ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 20 centiméter friss hó várható. Szintén a havazás miatt Zala megyére első fokú figyelmeztetést adtak ki, ami azt jelenti, hogy ott 24 óra alatt több mint 10 centiméternyi hó hullhat.

Baranya és Somogy megyére a várható gyenge ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést keddre. Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő kora este az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: délnyugat felől havazás kezdődik, és éjszaka a teljes Dunántúlra és a főváros térségére is kiterjed.

Hajnalban és reggel délnyugaton ónos eső is valószínű. Kedden a Nyugat-Dunántúlt leszámítva enyhül az idő, a havazást eső váltja fel, így a nyugati tájakat kivéve a reggelig lehulló hó napközben elolvad.

Kedd éjfélig a Kisalföldön és az Alpokalján viszont általában 15-25 centiméter friss hó várható, Vas megye nyugati határszélén 30 centiméter is hullhat – tették hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik