Belföld

Darák Péter, a Kúria elnöke a Szegedi Ítélőtáblán

„A történelmi alkotmány alkalmazásának kérdései” címmel rendezettkonferenciát pénteken a Szegedi Ítélőtábla.

„A történelmi alkotmány alkalmazásának kérdései” címmel rendezett konferenciát pénteken a Szegedi Ítélőtábla. A táblabíróság dísztermében dr. Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnökének megnyitóját követően dr. Darák Péter, a Kúria elnöke, dr. Szájer József, Európai Parlamenti képviselő, dr. Varga Zs. András, a legfőbb ügyész helyettese, dr. Balogh Elemér, alkotmánybíró és dr. Makai Lajos, a Pécsi Ítélőtábla elnöke tartott előadást.

Kifejtették: a magyar jogrendszer egy történelmi fejlődés eredményeként nyerte el mai állapotát, és a modern kor bíráskodása folyamatosan is jogintézményekre, jogszabályokra, jogszokásokra, jogelvekre, amelyek
a változások ellenére is megőrizték érvényességüket a XXI. században.

E szerves fejlődés eredménye hazánk Alaptörvénye, amelybe beépültek ezek a korábbi szabályozások és fontos alapelvek, amelyek nélkül a mai törvénykezés nem is jöhetett volna létre. A bíráskodás természetesen a
hatályos jogszabályok alapján történik – fogalmazták meg az előadók. Az Alaptörvénybe foglalt hivatkozás, amely a történelmi alkotmány vívmányait említi, nemcsak arra utal, hogy becsüljük az elődeink jogalkotó munkáját, és kifejezzük a törvénykezés folytonosságát Szent István királytól napjainkig, hanem lehetővé teszi az elődök által kidolgozott, időtálló szabályokra való utalást az ítélkezési gyakorlatban – hangzott el többek között az előadásokban.

A konferencia második felében a résztvevők – köztük dr. Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár – pódiumbeszélgetés keretében vitatták meg az elhangzottakat. Ennek során elhangzott, hogy közös felelősség a jogalkalmazók és a jogalkotók számára, hogy kialakítsák azokat a szempontokat, amelyek alapján a közös gondolkodás folytatódhat. Az államtitkár beszámolt arról a dilemmáról is, amely az Alaptörvény tavaszi módosítása során kerül napirendre, és az Alkotmánybíróság által figyelembe vehető, az elmúlt húsz év során hozott határozataival kapcsolatos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik