Belföld

Benedek pápa visszavonul

hir24
hir24

2013. 02. 11. 12:27

Betegségére hivatkozva, február 28-án visszavonul XVI. Benedek.

A döntést maga a Szentatya jelentette be hétfőn Vatikánvárosban, latin nyelven. Benedek pápa immár 85 éves, s korábban is jelezte, hogy amennyiben szellemi és fizikai egészsége megromlik, önként vonul vissza posztjáról. Ő volt a történelemben minden idők legidősebben megválasztott pápája. 2005-ben 78 évesen választották meg.

Vatikánban az alábbi sorokat intézte híveinek:

„Kedves Testvérek! Nemcsak a három szentté avatás miatt hívtalak össze benneteket erre a konzisztóriumra, hanem azért is, hogy közöljem veletek döntésemet, amely nagy jelentőségű az egyház élete számára. Miután ismételten megvizsgáltam lelkiismeretemet Isten előtt, eljutottam arra a bizonyosságra, hogy erőnlétem előrehaladott korom miatt már nem alkalmas arra, hogy megfelelő módon gyakoroljam a péteri szolgálatot.

Nagyon jól tudom, hogy ezt a feladatot, spirituális lényege miatt, nem pusztán tettekkel és szavakkal, hanem szenvedéssel és imával is teljesíteni kell. Azonban a mai világban, amely gyors változásoknak van kitéve és a hitélet szempontjából nagy jelentőségű kérdések rázzák meg, Szent Péter hajójának kormányzásához és az evangélium hirdetéséhez szükség van mind a test, mind a lélek erejére. Ez az erő az utóbbi hónapokban olyan mértékben csökkent bennem, hogy el kell ismernem: képtelen vagyok jól megfelelni a rám bízott szolgálatnak.

Ezért, tudatában e tett súlyosságának, teljes szabadsággal kinyilatkoztatom, hogy lemondok szolgálatomról, mint Róma Püspöke, mint Szent Péter utóda, amelyre 2005. április 19-én a bíborosok révén kaptam megbízatást. 2013. február 28-án este 8 órától a római szék, Szent Péter széke üresnek nyilvánítandó. Az illetékeseknek konklávét kell összehívniuk az új pápa megválasztására.

Kedves Testvérek! Teljes szívemből köszönetet mondok nektek azért a szeretetért és munkáért, amellyel velem együtt hordoztátok szolgálatom súlyát, és bocsánatot kérek minden hibámért. Most ajánljuk az Anyaszentegyházat Legfőbb Pásztora, a mi Urunk, Jézus Krisztus gondjaiba. Fohászkodjunk Szent Anyjához, Máriához, hogy anyai jóságával segítse a bíboros atyákat az új pápa megválasztásában. Ami engem illet, a jövőben is teljes szívvel kívánom szolgálni Isten Szent Egyházát imának szentelt életemmel.”

 

adatok (adatok)

Joseph Alois Ratzingert II. János Pál halála után, 2005. áprilisában választották pápává, ezzel ő lett a nyolcadik német pápa, és a 265. az egyházfők sorában.

Benedek pápa a bíborosok konzisztóriumán azt mondta: Isten előtt többször is lelkiismereti önvizsgálatot tartott. Úgy érzi, kora miatt már nincs elég ereje megfelelő módon gyakorolni a pápai hivatást. A szolgálat alapvetően spirituális jellege miatt azt nem csupán szavakkal és tettekkel kell végezni, hanem szenvedéssel és imádsággal is.

„Tudatában vagyok e lépés komolyságának” – hangsúlyozta a katolikus egyházfő, aki szerint a mai, gyorsan változó világban Szent Péter bárkájának az irányításához a lélek és a test erejére egyaránt szükség van.

A Corriere.it olasz hírportálnak a bíborosi kollégium vezetője, Angelo Sodano azt nyilatkozta, hogy derült égből villámcsapásként érte őket az atya döntése.

XVI. Benedek lesz a történelem során a második olyan pápa, aki önként mond le tisztségéről. Legutóbb V. Celesztin pápa tett így 1294-ben mindössze néhány hónapos uralkodás után. A jogi alap megteremtése az önkéntes lemondáshoz az végül ő nevéhez fűződik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Quadrangular pieces of soap of various colors displayed on newsprint paper grouped by colors
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.