Belföld
esztergomi bazilika (esztergomi bazilika)

Kilép a KDNP-ből az esztergomi elnök

A politikus szombaton lemondott a helyi szervezet vezetéséről, és kilépett a pártból.

Révfalvi Gergely indoklása szerint “a KDNP szervezeti keretei a helyi szervezetekre is kötelező érvényű szövetségi megállapodás miatt túl szűkre szabják a helyi érdekérvényesítés lehetőségeit”.

A most lemondott elnök pénteken jelentette be, hogy a párt eláll a Fidesz helyi szervezete ellen indított névbitorlási pertől, amelyet a Fidesz helyi tevékenységével való egyet nem értés miatt indítottak.

Mivel az esztergomi képviselő-testületben jelenleg egyetlen KDNP-tag sincs, annak megállapítását kérték a bíróságtól, hogy a frakció megalakulása óta törvénytelenül használja a nevet. A párt helyi elnöke az általa írt keresetben leszögezte, a Fidesz “saját neve alatt vállalja a felelősséget munkájáért, illetve megnyilvánulásaiért, sajtóközleményeiért”.

Révfalvi Gergely közel egy éve váltotta Mészáros Jánost a párt helyi szervezetének élén. Mindkettőjük politikájára jellemző volt a Fidesz-frakciótól való távolságtartás. A korábbi elnök 2011-ben nyílt levélben tiltakozott a Fidesz-KDNP-frakció elnevezés ellen. Két héttel a 2010-es önkormányzati választások után, amikor az előző fideszes városvezető, Meggyes Tamás nem volt hajlandó átadni irodáját a kétharmados többséggel polgármesterré választott Tétényi Évának, a KDNP helyi szervezete fizetett politikai hirdetést jelentetett meg, amelyben kijelentették: nem azonosulnak a Fidesz képviselőinek magatartásával, és arra kérték őket, alakítsanak ki partneri kapcsolatot a független polgármesterrel.

A 15 tagú esztergomi képviselő-testületben a tízfős kormánypárti frakció adja a többséget, a Jobbik, az MSZP és a Vállalkozók Pártja egy-egy embert delegált. Tétényi Éva polgármester mellett szintén függetlenként folytatja munkáját egy volt LMP-s képviselő.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.