Belföld

Nyitva van a Csillagkapu

Az áldozattá-válás megelőzését célzó programsorozat részeként rendeztek workshopot.

A „Csillagkapu” projektet az Echo Innovációs Műhely és a Fejér Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata hívta életre, ehhez csatlakozott 2012 nyarán a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. Pénteken a Fehérvári Civil Központban a téma szakavatottjai ültek össze a problémák megvitatására.

Szabó Alíz, a Fejér Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának vezetője köszöntőjében elmondta, céljuk az volt a rendezvénnyel, hogy olyan szakemberek üljenek össze és találjanak megoldást a problémákra, akik valóban tevékenyen részt vesznek az áldozatsegítésben.

Az Echo Innovációs Műhely részéről Machler Balázs elmondta, hogy a projekt Fejér megyére, ezen belül Székesfehérvárra és a kistelepülésekre fókuszál. A komplex program négy modulból tevődik össze. Áldozatsegítés, bűnmegelőzés, települési mediáció, valamint kompetenciafejlesztés. Mint ahogy az elhangzott, a munkaértekezlet célja a „tudásmegosztás” volt. Ennek jegyében hangzottak el különböző előadások, melyeket a résztvevők később megtárgyaltak.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a második modulhoz kapcsolódva csatlakozott be a programba még 2012. augusztusában – tájékoztatta a Fehérvár 24-et Németh-Kész Mónika szóvivő. Neuabauer Tamás őrnagy, bűnmegelőzési osztályvezető közölte: az ifjúságvédelem és az időskorúak védelme a fő célterület.

A fiatalokat újfajta módon próbálják megérinteni a témában. Mind Székesfehérváron, mind Dunaújvárosban bevonják a rendészeti szakos középiskolás diákokat a programba és velük együtt keresik fel azok egykori iskolái. Ott interaktív foglakozásokat tartanak az általános iskolák hetedik, nyolcadik osztályos tanulói részére. A téma az áldozattá válás elkerülése.

Az időseknek úgy próbálnak segíteni, hogy az egyes településeken önkéntes csoportokat szerveznek. Ebbe a helyi körzeti megbízottakon túl, bevonják a rendészeti szakos diákokat, valamint a helyi polgárőröket, illetve önkéntes nyugdíjasokat is. Az így összeállt csapat az, aki a településen feltérképezi azokat a szépkorúakat, akiket utána a programmal felkeresnek. Azon túl, hogy különböző bűnmegelőzési tanácsokkal látják el őket, a szubjektív biztonságérzetüket növelő különböző vagyonvédelmi eszközök is kiosztásra fognak kerülni részükre. Ezek között vannak nyitásérzékelők, elektronikus ékek, de még S.O.S. segélyhívó-telefonok is.

A nyár óta beindult program 18 hónapon keresztül tart, melynek során a bűnmegelőzési szakemberek célja, hogy a projektben megvalósított feladatokon keresztül az érintett településeken csökkenjen a bűncselekmények és az áldozatok száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik