Belföld

Megszűnt az LMP-frakció

A nyolcak kiváltak, a frakció megszűnt.

Függetlenként folytatja parlamenti munkáját az LMP-ből kilépett és a Párbeszéd Magyarországért (PM) pártot megalapító nyolc országgyűlési képviselő – jelentette be pénteken Jávor Benedek, a párt egyik alapítója. Miután a frakció sorsáról szóló tárgyalások kedden megrekedtek, az LMP arra kérte a pártból kilépőket, hogy nyilatkozzanak, visszaadják-e a mandátumukat, vagy függetlenként folytatják munkájukat.

Heltai László választmányi szóvivő korábban azt mondta, a párt kongresszusának felhatalmazása alapján megpróbálják megőrizni a frakció működőképességét, de a frakciónak az LMP-t kell képviselnie. Ebből következik az az álláspont, hogy nem akarnak frakciószövetséget létrehozni. Hozzátette, szerinte van olyan megoldás, amelyik még kilépések esetén is fenntartja a frakció működőképességét, de a részletekről nem beszélt.

4K!?

Az biztos, hogy az LMP a 4K! felé közeledik. A két párt kapcsolata eddig is nagyon jó volt. Istvánffy András, a 4K! elnöke szerdán jelentette be, hogy szövetségi együttműködést kezdeményez az LMP-vel „a valódi fordulat eléréséért”. A pártelnök szerint az elmúlt hónapban valójában egy tisztulási folyamat zajlott, mely során elvált egymástól, hogy kik azok, akik a restauráció erői, azaz a 2010 előtti állapotok visszaállításán dolgoznak, és kik azok, akik egy “„alódi korszakváltásért” akarnak tenni.


Fotó: Neményi Márton

Mezei Dávid, a 4K! egyik alelnöke szerint a szavazók 2014-ben „négy lista közül” választhatnak majd valószínűleg. Szavazhatnak a jelenlegi kormányra, a szélsőjobboldalra, az MSZP–Bajnai összefogás listájára, valamint a korszakváltók szövetségére – mondta.

Se Fidesz, se MSZP

Schiffer András nemrég a 2014-es választásokkal kapcsolatban azt mondta: az LMP 2014-ben nem fog mentőkötelet dobni a Fidesznek, ha úgy alakul. Nem szeretne a mérleg nyelve lenni. Orbán Viktor leváltása a céljuk, hogy véget vessenek a kaszárnyakapitalizmusnak. Schiffer közölte: nem akarnak egyik nagyobb párthoz sem dörgölőzni, mert ezen pártok Magyarország- és világképe nehezen összeegyeztethető az LMP programjával.

Jávor Benedek egy ízben arról is szólt, hogy a 2014-es választási stratégia különböző megítélése mellett az LMP-n belüli konfliktusok többsége abból alakult, hogy nem működött jól a párt belső döntéshozatali és döntés-végrehajtási rendszere, amit régóta próbáltak rendbe tenni.

A Párbeszéd Magyarországért szerint szükség van egy ellenzéki együttműködésre, ennek részeként az egyéni választókerületek szintjén való megegyezésre. Jávor Benedek hangsúlyozta: az együttműködésekhez további tárgyalásokra, egyeztetésre van szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik