Belföld

Beismerte tettét: megölte élettársát a győri férfi

A 42 éves férfi tavaly júliusban ölt meg egy többgyermekes asszonyt Adívárosban.

A tragikus eset az áldozat lakásán, a Bán Aladár utcában történt 2012 júliusában. Az eseményekről a Győr24 is részletesen beszámolt.

A 42 éves férfit emberöléssel, a nő korábbi zaklatásával, majd kifosztásával vádolják. A vádlott tárgyaláson azt mondta, két évig tartó kapcsolatuk azon romlott meg, hogy minden pénzét a három kisgyermekét nevelő, alkoholista férjétől még el nem vált, adósságban úszó nőre költötte, az pedig rendszeresen az ő pénzéből ment szórakozni – gyanúja szerint más férfiakkal.

Az áldozat ebben a házban élt

Hogy a gyilkosság napján mi történt, arról a férfi annyit mondott el: reggel összevesztek a későbbi áldozattal, ő pedig felhánytorgatta, mennyi pénzt költött a nőre, mire az egy csomó bankjegyet dobott a földre, és felszólította, hogy menjen el a lakásból. Erre a férfi fojtogatni kezdte a nőt előbb kézzel, majd amikor az ájultan esett össze, egy törölközővel.

A férfi a súlyosan sérült asszonyt otthagyva, a pénzt és a nő két mobiltelefonját magához véve távozott a lakásból. Budapestre, majd Vácra, egy ismerőséhez utazott; ott fogták el két nappal később a rendőrök.

Németh Csaba tanácsvezető bíró a tárgyaláson jelezte: az eljárás március 20-án folytatódik, és akkor várhatóan elsőfokú ítéletet hirdetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik