Belföld

Rántott húst ettek a fideszesek

rántott hús (rántott hús, )
rántott hús (rántott hús, )

Orbán Viktor pedig salátát rendelt. A Bors összesítette a gyulai frakcióülést.

Csütörtök délelőttig ülésezik a kormánykoalíció a gyulai Erkel Hotelben. Orbán Viktor – a Bors információi szerint legalábbis – a négycsillagos Dürer szárny legfelső emeletén töltötte a két éjszakát, az egyik lakosztályban. A kétszobányi erkélyes lakrészekben franciaágy, wc, fürdő, minibár és íróasztal található, internetcsatlakozást biztosítanak. Éjszakánként 23 ezer forintba kerül, ám a párt jóval kevesebbet fizet érte. A Bors szerint a három napért összesen 8 és fél millió forintot utaltak át az Erkel Hotelnek.

A lap azt is tudni véli, hogy képviselők döntő többsége kétágyas szobában aludt, másodmagával. Az első napi ebéd többféle levesből, rántott, illetve sült húsokból és köretből állt, hozzá víz vagy üdítő járt, a végén kávéval. Az egyik frakciótag úgy tudta, Orbán salátát kért natúrcsirkével, hozzá ásványvizet ivott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik