Belföld

Tehetséges zenészpalánták kerestetnek

Szegeden is kutat a szegény, fiatal zenei tehetségeket felkaroló központ.

A világhírű magyar szintó roma jazz gitáros, Snétberger Ferenc által alapított Snétberger Zenei Tehetség Központ idén 10 településen tart meghallgatást, hogy felkutassa és felkarolja a szegény, fiatal tehetségeket -értesítette a Szeged24-et a központ kommunikációs asszisztense.

Tromposch Ágnes beszámolója szerint a tehetséggondozó központban évente hatvan fiatal tud ingyenes zenei képzésben részesülni, neves művésztanárok segítségével. Idén is a jelentkezőket személyesen a Liszt-díjas, világhírű Snétberger Ferenc hallgatja majd meg. Az idei kurzus nyáron lesz.

A szegedi meghallgatás időpontja és helyszíne: 2013. február 18. (hétfő), 15.00 óra, Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar. 6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.

A központ azoknak a 12-20 éves tanulni vágyó tehetségek jelentkezését várja, akik jazz-éneklést tanulnának, vagy szeretnek zenélni, gitáron (klasszikus, jazz, basszus), bőgőn, csellón, hegedűn, brácsán, cimbalmon, zongorán, ütős (pl. dob, percussion, darbuka) vagy fúvós (pl. klarinét, trombita, szaxofon) hangszereken. Emellett nyitottak egyaránt a jazz-re, a világzenére és klasszikus zenére. is nyitott 12-20 éves fiatal vagy, és szeretnél központunkban tanulni.

Jelentkezni az info@snetbergerkozpont.hu e-mail címen lehet, a meghallgatáshoz szükséges űrlap pedig letölthető www.snetbergerkozpont.hu. honlapról.

A központ munkatársai annak is örülnek, ha a felvétel minőségétől függetlenül, mely nem számít, a jelentkezők személyes adataik mellett videofelvételt vagy hanganyagot is küldenek magukról, amelyen kíséret nélkül zenélnek.

További információk kérhetők a központ weboldalán: http://www.snetbergerkozpont.hu

illetve hétköznapokon 8-16 óráig a 06/87/799-004-es telefonszámon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik