Belföld

Így verték át az idős házaspárt Gárdonyban

A gyakran "trükkös tolvajoknak" nevezett bűnözők most egy gárdonyi nyugdíjas házaspárt vezettek félre, és vitték el megtakarításukat.

Gárdonyban a Gesztenye soron egy idős házaspárhoz csengetett be egy férfi február 5-én, a déli órákban. A férfi azt állította, hogy a szomszédban lakik és elfogott egy a környéken garázdálkodó „trükkös” tolvajt. Majd a 72 éves férfit és a 67 éves asszonyt kérdezte, hogy nekik megvannak-e értékeik, tőlük nem lopott-e a tolvaj. Az idős házaspár a férfival együtt leellenőrizte spórolt pénzét, ami természetesen meg is volt.

Ekkor érkezett a házhoz egy másik férfi is, aki azt állította magáról, hogy polgárőr, majd a házaspárt arról győzködte, hogy szükségük lenne biztonsági eszközökre a házukban.

A két férfi a tulajdonosok figyelmét elterelte, lekötötte, összezavarta őket, és a helyzetet kihasználva eltulajdonították a több százezer forint megtakarításukat a házból.

Kiss Z. Edward megyei rendőrségi szóvivő a Fehérvár24-nek elmondta,hogy ezek a bűncselekmények megelőzhetőek lennének, ha az idős emberek minden alkalommal gyanakodnának, amikor valaki a házukba akar bejutni. Továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy nagy mennyiségű készpénzt soha ne tartson otthonában senki. Amennyiben gyanús személyt látnak lakókörnyezetükben, azonnal hívják a 112 vagy 107-es hívószámot és a kiérkező járőrök tisztázni fogják a helyzetet!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik