Belföld

Szegedről is elindult az éhségmenet

éhségmenet miskolc (miskolci éhségmenet)
éhségmenet miskolc (miskolci éhségmenet)

Mintegy 25 résztvevő tart Budapestre a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület szervezte tiltakozó akció keretében.

Mint Hegyeshalmi Tibor, a demonstráció helyi szervezője a menet indulásakor elmondta, akciójukkal fel szeretnék hívni a figyelmet a lakosságot nyomasztó problémákra: a hatalmas rezsiköltségre, az embereket gúzsba kötő hitelekre, s arra, hogy nagyon kevés a munkalehetőség.

A tiltakozó akció legfontosabb célja, hogy a kormány állítsa vissza a közmunkásoknak járó nettó bér összegét a korábbi 60200 forintos szintre. Amennyiben ezt a követelést nem teljesítik, az egyesület további lépéseket tesz – közölte az aktivista.

A menet főként közmunkásokból és nyugdíjasokból áll. A szegedi demonstrálók a többi régióból indulókhoz hasonlóan február 11-re, az Országgyűlés első ülésnapjára érnek a fővárosba, Kecskeméten csatlakoznak hozzájuk a Békés megyei tiltakozók.

A résztvevők a mintegy 170 kilométeres utat rendőri felvezetéssel teszik meg, az éjszakákat tornatermekben, művelődési házakban töltik. Induláskor a Vasutas Szakszervezet aktivistái szolidaritásuk jeléül élelmiszercsomagokat adtak át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik