Belföld
időjárás (időjárás)

Borús, csapadékos hét áll előttünk

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2013. 02. 04. 09:35

A héten folytatódik a borús, csapadékos idő: esőre, havazásra egyaránt számítani lehet. A hét elején átmeneti enyhülés várható, de a hét második felében ismét lehűl az idő, vasárnap akár mínusz 12 fok is lehet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétindító prognózisa szerint hétfőn Nyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, csak az Alföldön lehet eleinte napsütés. Elsősorban az ország északi felén többfelé számíthatunk csapadékra: északkeleten végig ismétlődő havazás, hószállingózás várható, másutt a havazást a nap folyamán havas eső, eső váltja fel. Napközben megélénkül, néhol megerősödik a délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között valószínű, késő este 0, +4 fokra számíthatunk.

Kedden átmeneti felszakadozások mellett többnyire felhős lesz az ég. Nagyobb valószínűséggel északon, északkeleten várható csapadék, főként esőre lehet számítani, de északkeleten hó is hullhat. A délnyugati, déli szél időnként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 0 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4, 9 fok között alakul.

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, este északnyugaton szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható eső, az Északi-középhegységben, majd délutántól nyugaton hó is hullhat. A délnyugati, déli szél időnként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -2, +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 8 fok között alakul.

Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég, főként keleten szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Több helyen várható havazás, keleten eső. Az északnyugati, északi szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon viharos széllökés is lehet. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 0, -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1, 6 fok között alakul.

Pénteken nagyrészt borult lesz az ég, majd este délnyugaton, délen felszakadozhat a felhőzet. Keleten, északon többfelé várható havazás. Az északnyugati szél gyakran lesz erős, a Dunántúlon időnként viharos. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 0,-2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0,+5 fok között alakul.

Szombaton miután északon is csökken a felhőzet, változóan felhős idő várható. Északkeleten eleinte még számítani lehet havazásra. Mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -4, -9, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +4 fok között alakul.

Vasárnap dél felől fokozatosan beborul az ég, és több helyen lehet havazás. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -6, -12, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2, +3 fok között alakul.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.