Belföld

Az MSZP elszámoltatná Orbánékat az E.ON-ügyben

földgáz - eon (földgáz, eon, )
földgáz - eon (földgáz, eon, )

A szocialisták felelősségre vonnák a Mol és az E.ON ügyében érintetteket.

Tóth Bertalan, a szocialista párt elnökségi tagja szerint Orbán Viktor miniszterelnök a magyar emberek pénzén újabb külföldi tulajdonú cégnek segített azzal, hogy kormánya megvásárolta az E.ON évente tízmilliárdos veszteséget termelő gázüzletágát. Mint mondta, a kormányfő nevét ezért arany betűkkel írják majd be a német cég beszámolójába, míg a magyar emberek hosszú évekig nyögik majd a vásárlás terhét, miközben sem a gázárak, sem az ország energiakitettsége nem csökken.

Tóth szerint pártja kormányra kerülése esetén alaposan megvizsgálja majd ezt a „gyanús, pazarló és káros” beszerzést, felelősségre vonva a szabálytalanságot elkövetőket. Tóth Bertalan az E.ON gázüzletágának megszerzésével párhuzamba állította az 500 milliárd forint értékű állami Mol-részvényvásárlást, amelyen szerinte az ország 100 milliárd forintot vesztett a papírok jelenlegi értéke alapján.

Kiemelte továbbá, hogy az MSZP nem ért egyet az állami pénzek ilyen irányú felhasználásával, helyette az energiahatékonyság növelésére fordítanák az adófizetők pénzét. Tóth Bertalan szerint ugyanis hasonló összegekből az összes magyarországi családi ház vagy nem panel típusú társasház energiahatékonysági felújítását el lehetett volna végezni, ami átlagosan 25-30 százalékos megtakarítást jelentett volna a lakosságnak.

Egy, az FN24 által megkérdezett texasi energiatanácsadó cég szerint ugyanakkor olcsóbbá válhat a földgáz Magyarországon, ha a kormány megveszi az E.On gázüzletágát. A Stratfort elemzője szerint Budapest kimondottan jó üzletet kötött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik