Belföld

Visszavennék Bayer Madách-díját

Az MSZP Nógrád megyei önkormányzati frakciója szerint az író, publicista gyűlöletkeltő beszéde miatt nem méltó az elismerésre.

Borenszki Ervin ellenzéki képviselő Salgótarjánban, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a szocialista képviselőcsoport visszavonatná a közgyűlés által 2011-ben Bayer Zsoltnak odaítélt Madách-díjat, mert szerintük az író, publicista gyűlöletkeltő magatartása méltatlan Madách Imre szellemiségéhez, és „van egy szint, ami alá Madách-díjasnak nem szabad menni”.


Bayer Zsolt feleségével 2011-ben a Madách-díj átvételén (Fotó: MTI / Komka Péter)

Elmondása szerint a megyei önkormányzat csütörtöki ülésén azonban tárgysorozatba sem vette a frakció javaslatát, annak megtárgyalását – 5 igennel szemben – 7 nem szavazattal utasították el.

A politikus szerint az MSZP Nógrád megyei önkormányzati frakciója továbbra is fenntartja, hogy Bayer Zsolt nem méltó a díjra, és várhatóan újra beadják majd javaslatukat, hogy „visszaállítsák a díj erkölcsiségét”, illetve hogy „sok-sok tisztességes, a díj szellemiségének élő Madách-díjast ne hozzanak abba a helyzetbe, hogy el kelljen gondolkozniuk azon, jó társaságban vannak-e”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik