Belföld

Új médiatörvényünk lehet már tavasszal

Az államfő nevezheti ki a médiahatóság elnökét, a jelölésbe civilek is beleszólhatnak.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sajtófőosztálya azután küldött erről közleményt az MTI-nek, hogy az Európa Tanács (ET) elfogadta a kormány javaslatát a médiaszabályozással kapcsolatban. Mint írják: ezzel megkezdődhet a médiatörvény módosító javaslatának kidolgozása, amelyet még tavasszal elfogadhat az Országgyűlés.

A tárca tudatta azt is: az ET döntése bebizonyította, hogy “a törvény alapvető értékei és megoldásai összhangban állnak az európai értékekkel”.

Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára még tavaly novemberben levélben fordult Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, amelyben javasolta az NMHH elnöki és a médiatanács elnöki posztjának különböző személyek általi betöltését, továbbá azt, hogy az NMHH elnökét ne a miniszterelnök nevezze ki, hanem az Országgyűlés válassza meg. A főtitkár az NMHH elnökének kilenc éves mandátumát levelében elfogadhatónak nevezte, abban az esetben, ha az újraválaszthatóságot a törvény kizárja – szerepel a közleményben.

Navracsics Tibor a válaszlevelében leszögezte, hogy a két elnöki pozíció elválasztása az új médiaszabályozás olyan alapvető koncepcionális eleme, amelyen nem indokolt változtatni, továbbá az NMHH elnökét nem választhatja meg az Országgyűlés, mivel az alaptörvény szerint az önálló szabályozó szerv vezetőjét vagy a miniszterelnök nevezi ki, vagy a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök.

Ugyanakkor kifejezte a magyar fél készségét a médiaszabályozás olyan módosítása iránt, hogy az NMHH elnökének kinevezése  a köztársasági elnök joga legyen, és hogy a civil szervezetek a miniszterelnöki jelölést megelőzően kapjanak szerepet az NMHH elnökének kiválasztási eljárásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik