Belföld

Nem szállt ki a Fideszből a pénzért

húszezer forint (pénz, húszezer forint, )
húszezer forint (pénz, húszezer forint, )

Tarany polgármestere cáfolta, lemondott volna párttagságáról, hogy megtarthassa jutalmát.

Töreki István közleményben reagált azokra a sajtóértesülésekre, amelyek szerint nem volt hajlandó visszafizetni a számára megítélt polgármesteri jutalmat, inkább kilépett a Fideszből.

Töreki István közölte, hogy jótékony célra, a helyi óvoda udvarának térkövezésére ajánlotta fel a képviselő-testület által részére megszavazott háromhavi illetményét, 703 381 forintot. “Eredeti szándékom is ez volt, eszembe se jutott felvenni vagy zsebre tenni, hiszen tudom, a falunak nagy szüksége van minden támogatásra”- fogalmazott. Hozzátette, ezért válaszolt nemmel arra a kérdésre, hogy visszaadja-e a jutalmat.

“Belátom, hogy ez félreértésekre adhatott okot, azt a látszatot kelthette, hogy én magamnak akarom ezt a pénzt, pedig ez eszembe se jutott, a következményeit vállalom” – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben. Ebben az is olvasható, hogy nem kezdeményezte a Fideszből való kilépését, “csak hirtelen haragból” mondta ezt.

A hétfői Magyar Hírlap arról írt, hogy nyolc polgármester, illetve alpolgármester fel sem vette a jutalmát, 12-en visszafizették a megítélt összeget, egyedül Tarany polgármesteréről kapott ellenkező információt a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik