Belföld

Kövér László: sokan elvesznek a trükkökben!

Blaskó János kiállítás megnyitóján vendégeskedett Kövér László. A házelnököt a magyar kortárs alkotók helyzetéről is kérdezte a Győr24.

Teltház fogadta Kövér Lászlót Győrben, amikor személyes jó barátja, Blaskó János felkérésére a megyeszékhelyen megnyitotta a szobrászművész retrospektív, azaz visszatekintő tárlatát. Köszöntőbeszéde, és az azt követő vastaps után, portálunknak is szívesen nyilatkozott a politikus.

Milyen kapcsolatban vannak Blaskó Jánossal? Egyáltalán, mennyire érinti meg a művészet?

Kövér László: Általában szeretem a művészetet, úgy a festészetet, mint a szobrászatot, talán ez utóbbi kicsit közelebb is áll hozzám. Jánossal pedig bő tíz éve mondhatom, hogy baráti kapcsolatban állunk. Erdélyben ismerkedtünk meg és az utóbbi időszakban voltak is közös pontjai az életünknek, hiszen nem ez az első alkalom, hogy politikusként szerepet vállalok mellette. Székelyföldön is jó néhány szobor van ami az ő keze munkáját dicséri, és amit az én jelenlétemben, vagy éppen az én méltató szavaimmal avattuk fel. Ez a nemzet iránti elkötelezettség az, ami azt gondolom, hogy lelkiekben rokonokká tesz bennünket, és megtisztelő, hogy a barátja lehetek! János nem csak egy szobrászművész, hanem a legelkötelezettebbek egyike, aki szívvel-lélekkel ennek a nemzetnek, ennek a közösségnek a jövőjén aggódik, és próbál valamit tenni a nemzeti amnézia ellen.

Mennyire elismertek a mai kortárs, magyar képzőművészek?

K.L.: Nem vagyok esztéta, nem vagyok művészettörténész, és ebben az értelemben nem vagyok műértő sem, így nem vagyok jogosult arra, hogy véleményt vagy kritikát fogalmazzak meg, vagy elhelyezzek valakit a nemzetközi palettán. Nem is vagyok benne biztos, hogy ez indokolt lenne, hogy ilyen típusú összevetéseket készítsünk. A kérdés az, hogy egy vers, egy zenemű, egy kép vagy egy szobor az ahhoz szól-e akinek szánták, vagy esetleg nem tudja megérinteni a célszemély lelkét. Blaskó János is például azok közé tartozik, aki ha politikus lenne, akkor azt mondanák rá, hogy populista, mert olyan szobrokat szeret készíteni, amelyek egészen biztosan eltalálják azokat az embereket, akik hasonló értékrenddel bírnak, mint maga az alkotó. Ez pedig tiszteletreméltó egy olyan világban, ahol nagyon sokan elvesznek a trükkökben, manipulációs cselekben, legyen szó akár a politikáról, akár a művészetről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik