Belföld

Kávészünet: bevetésen a trendhagyó irodalom pártolók

Fiatalok, és szemtelenül tehetségesek. És ha ez sem lenne elég, ráadásként a magyar kulturális élet XXI. századi hősei. A Kávészünettel ittunk egy feketét!

A napokban Győrben koncerteztetek, aztán azonnal indultatok Miskolcra, majd ismét vissza Győrbe. Bírjátok a hajtást?

Popovics György: Az ünnepekben és most januárban is kicsit besűrűsödtek a programjaink, de amellett, hogy fárasztó a sok rohangálás, természetesen nagyon élvezzük is!

2005-ben indult a közös zenélés. Hogyan ismerkedtetek meg?

Németh Ferenc: Egy kollégiumban ismerkedtünk meg, és hobbi szinten indult a közös munka, akkor még csak a saját szórakoztatásunkra muzsikáltunk, amelyet aztán összekapcsoltunk a versekkel. Néhány helyen felléptünk és egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy óriási sikerünk van. Egyre több meghívást és felkérést kaptunk, de természetesen a legnagyobb ismertséget a Csillag születik hozta meg számunkra. Azóta fontossá vált, hogy iskolákba is elmenjünk, hiszen így könnyebben megtanulhatják a diákok a verseket, és talán magát az irodalmat is megszeretik. Ez egyfajta küldetéstudat.

Hogyan fogadják a fiatalok ezt a missziót, amit elindítottatok?

P.Gy.: A nagy többség hadilábon áll az irodalommal, ezen szeretnénk változtatni az úgynevezett „trendhagyó” irodalomóráinkkal. Úgy érzem, hogy az iskola falain kívül is szeretni kell, pontosabban kellene a verseket, a regényeket, hogy necsak jeles ünnepeken vegyék kezükbe a könyveket a fiatalok, hanem a szürke hétköznapokon is. Nem szlengekkel és idegen nyelvekből átvett szavakkal kell bővíteni a szókincsünket! Elég interaktívak az óráink, próbáljuk bevonni a diákságot, beszélgetünk velük, felrázzuk alvó irodalomszeretetüket!

N.F.: A vers nem ismeri a generációs határokat, az minden korosztálynak szól! A pozitív visszajelzések alapján pedig úgy érezzük, van értelme ezt csinálni, van gyümölcse a munkánknak, hiszen azt mondják a gyerekek, hogy a dalainknak hála, igenis könnyebben megtanulják a verseket.

A versek adottak, de hogyan születik meg hozzá a dallam?

P.Gy.: Én mindig egyfajta csodaként élem meg. Mindig utólag gondolok bele, hogy amikor a Csonka vers is megszületett, az is a véletlenek műve volt. Persze tudatosan építjük fel, egy komoly versnek nem adunk vidám hangulatú dallamot, bár erre is volt már ellenpélda, ilyen a Párizsban járt az ősz. De törekszünk arra, hogy a verset visszaadjuk a jó értelembe vett egyszerűségében.

Nektek van személyes kedvencetek? Legyen szó íróról, költőről, versről…

N.F.: Szerintem mindkettőnk nevében mondhatom József Attila személyét, már csak azért is, mert a kollégium ahol elindult a pályánk, az is az ő nevét viselte. Nagy hatást gyakorolt ránk, hiszen a suli kapcsán is sokat kellett foglalkoznunk a költővel. Igaz, fiatalabb koromban sokszor nem tudtam értelmezni az írásait, de úgy érzem, kell is egyfajta érettség ahhoz, hogy az ő gondolatvilágát elsajátítsuk. Egyébként nagyon sok irányzat és stílus létezik, mindegyiket lehet szeretni valamiért.

A Csillag születik meghozta számotokra a várt sikert?

P.Gy.: Mondhatjuk, hogy semmit nem vártunk tőle, hiszen amikor jelentkeztünk, akkor mindig úgy mentünk be, hogy lesz, ahogy lesz! Mikor továbbjutottunk, akkor azt nyugtáztuk és készültünk a következő produkcióra. Ez a műsor azonban tagadhatatlanul kellett ahhoz, hogy országszerte ismertek legyünk, így találkozhattunk a menedzserünkkel, Krisztiánnal is, úgyhogy az első nagy löketet mindenképpen a tehetségkutató adta.

Folyamatosan turnéztok, mi vár rátok 2013-ban?

N.F.: Jelenleg stúdiómunka zajlik a háttérben, az új albumunk utolsó simításaival foglalkozunk. Az előzővel nagyon elégedettek voltunk, és szeretnénk ezt a szintet most is hozni! Emellett a neves fesztiválokat sem akarjuk kihagyni, a trendhagyó irodalomórák is tovább dübörögnek, csakúgy ahogy a havonta jelentkező budapesti, klubestek, most például Hajós András és Hajdú Steve lesz a vendégünk. Maximalisták vagyunk, nem vitás…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik