Belföld

Cserhalmi György kapta az idei Páger Antal Színészdíjat

Cserhalmi György átveszi a Páger Antal Színészdíjat (Cserhalmi György átveszi a Páger Antal Színészdíjat)
Cserhalmi György átveszi a Páger Antal Színészdíjat (Cserhalmi György átveszi a Páger Antal Színészdíjat)

A Kossuth-díjas érdemes művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban.

A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. A díjat odaítélő zsűri – Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmathy Antal, Páger Antal unokája – egyhangúlag úgy döntött, hogy idén Cserhalmi György veheti át az elismerést.

A néhány hét múlva 65. születésnapját ünneplő Cserhalmi György főiskolai tanulmányait követően Debrecenben és Veszprémben, majd két éven át a Nemzeti Színházban játszott. 1983-ban a Székely Gábor és Zsámbéki Gábor irányításával újrainduló, legendássá vált Katona József Színház társulatának lett meghatározó tagja. 1989-ben visszatért a Nemzetibe, a kilencvenes évek elején rövid ideig a Labdatér Teátrum művészeti vezetőjeként működött. 1994-ben csatlakozott a Székely Gábor vezette, újonnan alakult Új Színházhoz, majd a Radnóti Színház társulatához, 2004 óta szabadúszó.

Cserhalmi György több mint kétszáz filmet forgatott, egy időben állandó szereplője volt Jancsó Miklós alkotásainak. Dolgozott Szabó Istvánnal, Makk Károllyal, Sára Sándorral, Bacsó Péterrel, főszereplője volt a filmnyelvet megújító Bódy Gábor több művének. Nem kis szerepe volt abban, hogy a Zelary című cseh háborús témájú filmet 2003-ban Oscar-díjra jelölték. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy készített zenés lemezt is (Básti Julival Hallgass kicsit, Novák Péterrel Eklektikon címmel).

A színművész megkapta a Balázs Béla-díjat, az érdemes művész címet, 1990-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, és több alkalommal is elnyerte a magyar filmszemlén a legjobb férfi alakítás díját.

Makó, Páger Antal szülővárosa 1999 óta minden évben ünnepi programokkal tiszteleg az 1986-ban elhunyt színész emléke előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik