Belföld

Stabilizálja a kormány a költségvetést

koltsegvetes(210x140)(3).jpg (költségvetés)
koltsegvetes(210x140)(3).jpg (költségvetés)

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium több olyan javaslatot is benyújtott a kormánynak, ami stabilan tartja az idei költségvetést mind a bevételek, mind a határidők tekintetében – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában pénteken.

A kormányszóvivő légből kapottnak és alaptalannak nevezte az ellenzék bírálatait, amelyek szerint a 10 százalékos rezsicsökkentés áfatartalma kiesik a költségvetésből. Elmondta, hogy azt az összeget, amelyet nem kell rezsire fordítani, részben megtakarítja a lakosság, egy másik részét pedig fogyasztásra fordítja, amely szintén forgalmi adót generál.

A pénztárgépek bekapcsolása az adóhivatal rendszerébe szintén megtörténik, így ezek a bevételek is időben fognak beérkezni a büdzsébe – jelentette ki.

Giró-Szász András emlékeztetett rá, hogy a költségvetésben további 400 milliárd forintos tartalék áll rendelkezésre. Közlése szerint az idei büdzsét egy nagyon alábecsült növekedési prognózis alapján tervezték, amelynél magasabbra számít a kormányzat. Példaként a tavalyi súlyos aszályt említette, amely bázisa az idei évre tervezett mezőgazdasági előrejelzésnek. Az autóiparban – a szektor saját becslése alapján – 2-2,5-szeres termelésnövekedés várható – tette hozzá.

A kormányszóvivő szerint egy nagyobb növekedés az év második felében lehetővé teheti a pedagógus-életpályamodell bevezetését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik