Belföld

Idén jöhet a „Malév-pótló”

repülőgép (repülőgép, )
repülőgép (repülőgép, )

Áprilisban indulhat az új magyar légitársaság, a Hungarian World Airways - olvasható egy német hírportálon. Az Utazó információi szerint ennél később, de még ebben az évben várható a start.

A céget Magyar Légiutak a Világra Zrt. (Hungarian World Airways) néven jegyezték be Sóskúton, alaptőkéje 11,77 millió forint, fő tevékenysége pedig légi személyszállítás. Áprilistól már több európai városba indítanának járatokat, céljuk pedig, hogy 2014-ben már az Egyesült Államokba is vihessenek utasokat Budapestről – írja a hvg.hu egy német utazási portál cikkére hivatkozva.

A már működő angol nyelvű és a készítés alatt álló magyar honlapból kiderül, hogy öt Airbus A-320-assal tervezik az indulást, flottájukat A-330-as és A-340 típusú repülőkkel bővítenék. Négy kontinens 60 városába szeretnének a jövőben utasokat szállítani.

Az Utazó portál megkereste Csiky Lászlót, a társaság vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy még az idén el szeretnék indítani a légitársaságot, de nem áprilisban. Azt is elárulta, hogy magyar kis- és középvállalkozások pénzéből és külföldi forrásokból valósul meg a projekt, állami szerepvállalás nélkül.

Csiky egyébként dolgozott a Malévnál és a Közlekedési Minisztériumban is. Alapítója volt az ABC Air Hungary teherszállító társaságnak, ami 12 év működés után szűnt meg 2010-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik