Belföld

Péntek este is káoszt okozott a hófúvás a Kisalföldön

Vas és Zala, majd Somogy megye délnyugati felén és Baranya megye területén, emellett Győr–Moson–Sopron megyében is friss hó esett.

20.03 – A reggeli órákhoz képest sikerült jelentősen csökkenteni a járhatatlan utak számát Győr-Moson-Sopron megyében, így jelenleg Magyarkeresztúr és Sopronnémeti, Páli és Edve, Vadosfa és Magyarkeresztúr, valamint az 1-es főút és az országhatár között van érvényben teljes útzár. Vas megyében Karakó és Jánosháza, Halogy és Csákánydoroszló, Mesteri és Celldömölk, Celldömölk és Kemeneskápolna, Meggyeskovácsi és Csempeszkopács, Tokorcs és Kemenesmihályfa, Kemenessömjén és Vönöck, Mersevát és Kemenesszentmárton, Nemeskeresztúr és Kissomlyó, Nemeskocs és Celldömölk, Daraboshegyi bekötő út és Nádasd, továbbá Köcsk-Celldömölk között nem közlekedhetnek az autósok.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának legfrissebb összesítése alapján a fő- és mellékutak általában szárazak vagy nedvesek, de az északkeleti országrészben a hóátfúvások miatt Nyékládháza és Poroszló környékén havasak, Kisújszállás közelében jegesek, síkosak. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Hernád völgyében az erős szél sokfelé okoz hóátfúvásokat, de járhatatlan utakat nem eredményez. A Dunántúlon Fertőszentmiklós és Mosonmagyaróvár közelében, valamint Vas megye nagy részén a főutak havasak, hóbordásak vagy latyakosak. Csorna közelében jeges szakaszokra kell számítani. A mellékutak Vas megyében, Csorna és Fertőszentmiklós környékén, a Bakonyban, Ajka valamint Somogy és Baranya megye déli részén latyakosak, havasak, Pápa és Lenti térségében jégbordásak, Szombathely közelében jegesek, síkosak.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. jelenleg több mint 200 munkagéppel dolgozik az utak felszabadításán, illetve azon, hogy elzárt települések vagy további járhatatlan utak ne alakulhassanak ki. Az észak-nyugati szél továbbra is erős, helyenként egy méteres hótorlaszokat emel, így az eredményes munkavégzés nagyon sok időt és energiát igényel, igazán hatékonyan pedig csak a viharos erejű szél elállta után lehet fellépni, ezért a közlekedők türelmét és megértését kéri a közútkezelő.

12.35 – Hófúvás miatt több dunántúli térségre narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki péntek délelőtt az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém megye több térségében továbbra is számítani kell hófúvásra, a szél magas hótorlaszokat emelhet. Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőfokú (citromsárga) riasztás van érvényben, ott gyenge hófúvás várható.

A meteorológiai szolgálat figyelmeztető előrejelzésében azt írta: a tovább erősödő, majd éjszakától nyugaton és északkeleten néhol viharossá fokozódó szél hófúvást okozhat. Vas és Zala megyében, valamint Veszprém megye nyugati felén pedig magasabb hótorlaszokat is emelhet a szél. Hóátfúvás legkevésbé Pest és Nógrád megyében, valamint Bács-Kiskun megye északi felén valószínű.

Pénteken többfelé várható hószállingózás, havazás, leginkább a Győr-Székesfehérvár-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza vonaltól délre. Az ország túlnyomó részén péntek éjfélig várhatóan nem hull 2-4 centiméternyinél több friss hó. A délnyugati határvidéken lehet ennél több csapadék, ott 10-15 centiméteres friss hóréteg sem zárható ki – olvasható az előrejelzésben.

Korábban: a Dunántúlon a rendkívül nagy erejű szélnek köszönhetően ismét több hóátfúvásos szakasz alakult ki. Több mellékút is járhatatlanná vált, illetve több térségben is csak nehezen lehet autózni, mivel a szél folyamatosan visszahordja a letakarított havat az úttestre. Elzárt település ugyanakkor egyelőre nincs az országban.

A Dunántúlon január 24-én este havazás kezdődött, először Vas és Zala megyében, majd Somogy megye délnyugati felén és Baranya megye területén, emellett Győr–Moson–Sopron megyében is friss hó esett. A havazás hajnalra véget ért, ami önmagában nem okozna fennakadásokat, azonban ezekben a térségekben többnyire közepes vagy erős szél okoz ismét hóátfúvásokat, Sárvár környékén pedig viharos erejű széllökéseket észleltek.

Az éjszakai havazás és a hófúvások miatt a főutak Vas megyében, valamint Csorna és Ajka térségében havasak, hókásásak, a letaposott hótól csúszósak. Délebbre Nagyatád és Szentlőrinc körül a főutak latyakosak. A mellékutak Vas és Zala megyében letaposott havasak, Baranya megye nagy részén, valamint Nagyatád, Csorna és Ajka térségében havasak, Pápa körül inkább jégbordásak, míg Kaposvár térségében latyakosak. A korábbi havazások nyomán Nógrád megyében hókásás, az északkeleti területeken pedig letaposott havas alsóbbrendű utak burkolata.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának 5.30 órai jelentése alapján ugyanakkor Zala megyében le kellett zárni a hóátfúvások miatt az Újudvar és Gelse közötti mellékutat, míg Győr-Moson-Sopron megyében a Kapuvár és Bősárkány, a Páli és Vadosfa, a Páli és Vág, a Vica és Magyarkeresztúr, az Acsalag és Maglóca, az Újkér és Iván, a Gyóró és Mihályi, a Himód és Kisfalud, a Dénesfa és Répceszemere, a Cirák és Beled, valamint az Iván és Simaság közötti mellékutat. Emellett hóátfúvások nehezítik a közlekedést Győr-Moson-Sopron megyében a 85-ös főúton Kapuvár és Pereszteg, valamint Kóny és Kapuvár között, a 84-es főúton Sopronkövesd és Nagycenk, a 86-os főúton pedig Bősárkány és a megyehatár, továbbá Jánossomorja és Mosonmagyaróvár között. Vas megyében Szombathely és Sárvár térségében is több útszakaszon találkozhatnak a közlekedők hóátfúvásos szakaszokkal, a legnehezebben a Csepreg és Tormásliget, illetve Söpte és Salköveskút közötti út járható.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a hóátfúvásokban érintett területeken teljes kapacitással dolgozik, a saját gépeken kívül a bérelt járműveket is az utakra rendelte. Több száz munkagép dolgozik tegnap éjszaka óta az utak járhatóságán, de a nagy erejű szél folyamatosan visszahordta a havat az utakra. Fontos kiemelni, hogy igazán hatékony munkát csak a viharos erejű szél elállta után tud a közútkezelő végezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik