Belföld

A Jobbik 10 évre büntetné az áramtolvajokat

Az ellenzéki párt szigorúbban büntetné az áramlopást.

A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy a szolgáltatók a fizető rétegre terhelik azoknak a fogyasztását, akik lopják az áramot. A párt szerint azért, mert az ebből adódó veszteségeknek „a tetteseken történő behajtására, de még a velük szembeni hatékony fellépésre sem adnak lehetőséget a mai jogszabályok”.

A párt törvénymódosítást kezdeményez, hogy önmagában az áramlopásra irányuló cselekmény is lopásnak számítson, és minősített esetben akár tíz évig terjedő szabadságvesztést kiszabhassanak érte – áll a közleményükben.

A Jobbik ezt visszatartó erejű szankciónak szánja, ugyanis a párt szerint az ilyen lopás mindig előre megfontoltan történik, azaz van lehetőség előzetes mérlegelésre. A közlemény kitér arra is, hogy nemzetközi példák bizonyítják: fel lehet lépni hatékonyan az ilyen típusú bűncselekmények ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik