Belföld

Pipás Pista egy tanyawesternben

Egyszerre nevetünk és sírunk majd Pozsgai Zsolt Pipás Pista szegedi ősbemutatóján a Szegedi Nemzeti Színházban. A közönségtalálkozón kiderült, mi is az a tanyawestern.

Pozsgai Zsolt a különös tanyawestern meghatározását adta szegedi ősbemutatóra készülő darabjának, a Pipás Pistának. Ez a fogalom egyszerre foglalja magába a XIX. század eldugott városaiban megjelenő öntörvényűséget, törvényfelettiséget és azt a speciális alföldi településtípust, ahol a színdarab játszódik.

 

 

Szabó Gabi és Lazók Mátyás a Pipás Pistában
Forrás: Szegedi Nemzeti Színház

– Nagyon szélsőséges helyzetek vannak, hiszen ez egy népi világot jelenít meg– magyarázza Fábri Géza zenész a darab somogyi-könyvtári közönségtalálkozóján. Egyértelművé vált számára a zenei világ megteremtésekor, hogy a magyar népzene széles kelléktárához nyúlnak. Így teremtődött meg az a századforduló utáni közeg, ahol a történelmi legendáva érett dél-alföldi sorozatgyilkosnő férfiakat akasztott fel. A főszerepet Szabó Gabi színésznőre írták, aki saját bevallása szerint spirituálisan is elkezdett kötődni karakteréhez. Többen kutatták a bűnözővé vált asszony életét, de az indítékait sose sikerült megismerni. Páran úgy találták, egy őrült elme cselekedetei borzolták fel Horthy kormányzósága alatt a kedélyeket. Szabó Gabi úgy érzi, megértette, hogy ez a nő mért bújt férfi ruhába és mik álltak a tettei mögött. Ez a színjáték a történelmi alak írásba vésett hagyományát önti most hús-vér emberbe, lélekkel. Így amit az objektivitásra törekvő tudomány nem tudott megmagyarázni, azt a Szegedi Nemzeti Színház előadása igyekszik megtenni. Kovács Frigyes, a szabadkai Népszínház tagjaként vendégeskedő rendező is többször hangsúlyozta, hogy a zenés darab nem dokumentum szerűen dolgozza fel a történetet. Nem is tudja, hiszen meg kell felelnie annak a ténynek, hogy ez a közönségnek szól.  „Nem lehet eldönteni, hogy tragikus vagy komikus ez a dráma, mert mindkettő megtalálható benne”– mondta Fábri Géza arra utalva, hogy az akasztós Pipásról nem csak sírva lehet mesélni. Az előadás nemzeti bemutatója január 25-én, 19 órától látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik