Belföld

Szakképzés: könnyen tanulható, de bonyolult elszámolás

A témában érintett vállalkozások nagy többsége már tudja, hogy január elsején ismét változott a szakképzési hozzájárulás elszámolása. Hozzáértők szerint egy jó könyvelő gyorsan kiismeri a rendszer változásait.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában tartottak felvilágosítást azoknak a vállalkozóknak és cégvezetőknek, akik érintettek az év elején életbe lépett módosításokban. Közel száz megyei kis- és középvállalkozó kereste fel a kamara székházát, hogy elsőkézből értesüljenek a teendőkről. Pális Ferenc, a kamara szakképzési vezetője előadásában elmondta, hogy bár némileg bonyolultabbá vált a már megszokott rendszer, várhatóan egy társaság sem hagy fel a szakképzéssel. „2013-ban ez a lényeges változás annak köszönhető, hogy az előző évben az együttműködési megállapodások költségeit, és a hallgatói szerződéseket nem tudták elszámolni, most a rendszer ezt megengedte, viszont ennek megfelelően bonyolultabbá vált a papírmunka. Kezdetekben ez biztosan nehéz lesz a könyvelőknek, de véleményem szerint ha felveszik a ritmust, könnyebben átlátják majd a teendőket, tehát mindenképpen pozitív irányba haladnak a változások” – hangsúlyozta a szakember, majd hozzátette, várhatóan az egyszerűség felé veszi az irányt az elszámolási procedúra.

Ez a rendszer is olyan, hogy minden évben merülnek fel problémák, amelyet a jogalkotók próbálnak követni, amely természetesen változásokkal jár, de ezeket sajnos meg kell lépni. Jelen pillanatban a kamarán belül közel 800 vállalkozás foglalkozik tanulóképzéssel, ebben vannak egyéni vállalkozások és Audi méretű cégek is. Úgy érezzük, hogy ezek száma nem fog csökkeni, jelenleg stagnál a tanulók és a vállalkozások száma is. Mi azon vagyunk, hogy ha növekedni fog a szakképzésben résztvevő diákok száma, akkor a cégek is nagyobb számban tudnak majd tanulót foglalkoztatni” – tette hozzá Pális Ferenc.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik