Belföld

MSZP: a politika fenyegeti a művészet szabadságát

hiller istván (hiller istván)
hiller istván (hiller istván)

Az MSZP szerint a művészeti élet szabadságát fenyegeti a kormány kulturális politikája, mindenekelőtt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) növekvő befolyása.

Hiller István kedden, a magyar kultúra napján azt mondta: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati törekvés, hogy a művészeti elismerés fokmérője a teljesítmény helyett a politikai nézetazonosság, az ízlésbeli egyezés legyen. Ezért – tette hozzá – az MMA-ról szóló törvény a magyar kultúra történetének „sötét lapjaira való”.

A korábbi oktatási és kulturális miniszter szerint már a nyolcvanas évek közepén szabadabb volt a művészeti élet annál, mint ami a kormány jelenlegi terveiből kiolvasható. Az MSZP-s politikus fölöslegesnek és undorítónak nevezte, hogy az MMA vezetője egyszerre harcol a művészet szabadságát célzó felfogás ellen és nagyobb befolyásért a kormányzaton belül.

„Ebből egy jó kiállítás, egy jó kulturális rendezvény nem lesz” – jegyezte meg, hozzátéve: az utóbbi időben neves művészek léptek ki a szervezetből. Hiller István tiltakozott az ellen, hogy egy törvényjavaslat alapján az MMA kapja meg a Műcsarnok tulajdonjogát. Kifogásolta, hogy a kormány kultúrstratégiai szerepkört szán a művészeti akadémiának, szándékát pedig már törvénybe is foglalta. Szerinte ezt a kifejezést 1989 óta egyetlen magyar kormány sem használta, és a mai Nyugat-Európában is ismeretlen. Az MSZP ugyanakkor tisztelettel adózik a közművelődésben dolgozók előtt, akik az elmúlt két évben folyamatos átszervezések és növekvő pénzhiány közepette végezték munkájukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik