Belföld

Gyógyszer lesz az elektromos cigi

A tervek szerint csak patikákban lehet majd kapni a füst nélküli, ám nikotint tartalmazó e-cigarettát.

 

Az elektromos cigaretta piacának szabályozására készül az Európai Bizottság – írta kedden a Berliner Zeitung. A brüsszeli bizottság a német lap megkeresésére közölte, hogy az elektromos cigarettákra ki kell terjeszteni a leszokást segítő egyéb nikotintartalmú készítményekre vonatkozó szabályokat. Ennek alapján a termékek forgalmazását egészségügyi hatósági engedélyhez kötik, és bizonyos nikotintartalom felett orvosi rendelvény nélkül kiadható gyógyszernek minősítik.

A bizottsági tervek szerint a továbbra is szabadon forgalmazható elektromos cigarettákban használt patronokban a nikotintartalom nem haladhatja meg a 2 milligrammot, a patronokban használt folyadékban pedig a milliliterenkénti 4 milligrammot – írta a Berliner Zeitung.

Túl nikotinos az e-cigi

A lap szerint a jelenleg használt termékek nikotintartalma a határérték többszöröse. A bizottsági szabályozás gyakorlatilag tiltást jelent, ami a kívánt hatással ellentétes következményekkel járhat – vélekedett az e-cigaretták forgalmazásában érdekelt cégeket összefogó IG-ED egyesület szóvivője, aki szerint a brüsszeli regula miatt sokan visszatérhetnek a dohányzáshoz. “Az EU halálra védelmezi a polgárokat” – jegyezte meg.

Ugyanakkor a füstmentes fórum (Forum Rauchfrei) elnevezésű civilszervezet üdvözölte a kezdeményezést. A szervezet szerint indokolt a fellépés az e-cigaretta ellen, mert az egyre inkább terjedő eszköz ismét “szalonképessé” tette a füstölést, használata pedig “kapudrog hatást” válthat ki, vagyis megnyithatja az utat a dohányzás felé, ráadásul nem ismertek az egészségügyi kockázatai – ismertette a berlini lap a szervezet álláspontját.

Kevesebb igazi cigi fogy

Németországban jelenleg nagyjából 2 millióan használnak elektromos cigarettát. A dohányzás visszaszorulóban van, a német statisztikai hivatal hétfőn megjelent adatai szerint tavaly évtizedes mélypontra csökkent a cigarettaforgalom, összesen 82,4 milliárd szál cigarettát értékesítettek, ami 6 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest, és a legalacsonyabb szám Németország újraegyesítése óta. A kimutatás szerint a szivarok és szivarkák forgalma is csökkent 2012-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik