Belföld

Kulturális bomba robbant a faluban

Saját erőből saját fellépők, saját szervezés és zsúfolásig telt kultúrház Kincsesbányán.

Valami eleve nem „stimmel” ezzel a Fejér megyei településsel. Már évek ezelőtt elvándorolt innen a bányával együtt a vállalkozások jelentős része. Persze maradt egy-két megszállott vállalkozás, amelyik nem tágít az egykori bányásztelepüléstől. 1500 lakosával szerény méreteket mondhat magáénak ez a hegyekkel körülvett falu. Ugyanakkor bátran kimondhatjuk, nem hagyják magukat a kincsesbányaiak. Bár már akkor sem a bőséges munkalehetőség volt jellemző a környékre, mégis tizenkét évvel ezelőtt megtudták a falubeliek, hogy valami raliverseny lesz a környéken, addig kergették a Fehérvár Rallye szervezőit, amíg azok ki nem mondták: Kincsesbányán átmegy az egyik gyors, amolyan Monte Carlo-szerűen. Ki gondolná, hogy szinte mind a másfél ezer ember ujjongott, hogy a falut teljes széltében-hosszában lezárják. Aztán már maguk is lezárták magukat, és háziversenyeket szerveztek.

Aztán egy-két „elvetemült” férfi Férfi Napot szervezett a faluban. Erre az lett a válasz, hogy a nők pedig Női Napot csináltak. Minkét napon ott volt az egész falu, egy része azért, mert előadott, a többi pedig nézte, és szórakozott. Már ezekből is látszik, hogy Kincsesbányát nem lehet rákényszeríteni a kesergésre.

A hétvégén pedig új hagyományt faragtak a kincsesiek: Kulturális Kavalkád néven megünnepelték a Magyar Kultúra Napját. Nos, csak aki képtelen volt megmozdulni, az nem volt ott a Művelődési Házban és környékén. Nem azért mert világsztárok jöttek volna a faluba, hanem mert a 45 helyi tehetség 18 produkcióval kápráztatta el a falu népét. A műsorok törzse a népzenéből gyökerezett, ennek megfelelően szólaltak meg népi hangszerek, népdalcsokrok, durrogott a csizma alatt a padló, roptak nép- és modern táncot. Az előadók kisiskolások, fiatal és éltesebb korú felnőttek, valamint nyugdíjasok.

A nézőtéren egy gombostű akart engedelmeskedni Newtonnak, de esélye sem volt. Azt, hogy a kultúra helyi erőkkel történő megünneplése hagyomány lesz, a szűnni nem akaró, szinte önkívületi vastaps jelezte. Tehát jövőre hasonlóan ünnepelnek majd a kincsesbányaiak, de addig nem bírnak várni, az már biztos: májusban a hétvégi programból ráadást követelnek maguktól szabadtéren, tábortűz mellett.

Nos, lehet szenvedni szinte országos méretekben, de élni akkor is tudni kell, és van egy falu, ahol ebből nem engednek.

Forrás: Murányi Mariann, Kincsesbánya

Ajánlott videó

Olvasói sztorik