Belföld

Balog megosztaná a felsőoktatási érdekképviseleteket.

Részmegállapodást kötne Balog Zoltán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökével hétfőn - derül ki a hvg.hu birtokába került tervezetből.

“A felek kinyilvánítják azon közös akaratukat, hogy 2013-ban folytatódjék a felsőoktatás átfogó átalakítása, amelynek eredményeképp a felsőoktatásra fordított források bővüljenek” – áll abban a megállapodástervezetben, amelyet várhatóan hétfőn ír alá Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter, illetve Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke. A hvg.hu információi szerint a tárca a hétvégén küldte el a tervezet szövegét a hallgatói szervezetnek, amely kissé átírta az eredetit.

A hvg.hu birtokába került, már átírt tervezet szerint a miniszter és a HÖOK elnöke közösen megállapítják, hogy a decemberi diáktüntetések során megfogalmazott hat követelés „a tárgyalások során részben teljesült”- például a keretszámokat az Országgyűlés eltörölte -, illetve a megállapodás rendezi azokat. A fennmaradó kérdéseket a kormány és a HOÖK egy Felsőoktatási Kerekasztalnak elnevezett fórum hatáskörébe utalják.

Ennek a fórumnak az Emmi és a HÖOK mellett a Magyar Rektori Konferencia lenne a tagja, illetve „az őket érintő kérdésekben” szót kapna a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Magyar-Európai Gazdasági Tanács is. Ez azt jelenti, hogy a HÖOK legitimálja a miniszter tárgyalási módját, és az marad az egyetlen hallgatói szervezet, amellyel a kormány hajlandó tárgyalni, kimarad az egyeztetésből a Hallgatói Hálózat (HaHa), ahogy az Oktatói Hálózat és a szakszervezetek is. A miniszter eredetileg azt akarta volna aláíratni, hogy az MKIK és a gazdasági tanács a teljes felsőoktatási reformba beleszólhassanak, így a hallgatói szerződésekbe és az egyetemi autonómiába is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik