Belföld

Matolcsyval és Hoffmann-nal kampányol az MSZP

Magyarország ma elnevezéssel fura kampányt indít az MSZP.

Winkfein Csaba, a szocialisták elnökségi tagja elmondta: a kampány Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével kezdődik, így szembesítik a kormányt ígéreteivel és azzal, amit valójában tett.

A sajtónak bemutatott, narancssárga hátterű plakátok egyikén Matolcsy György és a “Fidesz: példátlan gazdasági kudarc” felirat, a másikon Hoffmann Rózsa arcmása és a “Fidesz: bevezetjük a tandíjat” szöveg látható. Az előbbin a “kudarc” szó az áthúzott “siker” kifejezést helyettesíti, míg az utóbbi arra utal, hogy a Fidesz korábban a tandíj eltörlését ígérte.

Az MSZP elnökségi tagja azt mondta: az Orbán-kormány csaknem három éve az elszegényedésről, a rombolásról, a kapkodásról, “az esztelen ötletelésről” és a jövő feléléséről szólt, s ezt mindenki tapasztalja, mert Magyarországon ma rosszabb a helyzet, nehezebb boldogulni, mint három évvel ezelőtt.

Hozzátette: arra kérik az embereket, mondják el, számukra mit hozott az Orbán-kormány tevékenysége. A szocialisták ezért országszerte kitelepülnek, fórumokat tartanak a következő hetekben, hogy összegyűjtsék a kormány által okozott problémákat. Mesterházy Attila pártelnök ezeket is összegzi majd március 9-ei évértékelő beszédében.

“Ez a kampány azokról a tömegekről szól, amelyekre a Fidesz-kormány és Orbán Viktor már nem kíváncsi. Azt szeretnénk, hogy a Fidesz lássa, mit tett Magyarországgal. (…) Elég volt a kormányzati és a fideszes kommunikációs panelekből, a sikerpropagandából, a hazugságokból” – hangoztatta.

Matolcsy György és Hoffmann Rózsa szerepeltetését a plakátokon azzal indokolta, hogy a kormánynak először a gazdaságpolitika és az oktatásügy kudarcával kell szembesülnie. Jelezte, hogy további plakátokkal is készülnek, de ezekről nem árult el többet.

Winkfein Csaba kérdésre válaszolva elmondta, a kampány 15-20 millió forintba kerül, ezt tagdíjakból és adományokból fizetik. Szintén kérdésre közölte: a plakátkampányról még tavaly, Ron Werber izraeli-amerikai kampánystratéga érkezése előtt döntött az MSZP elnöksége.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik