Belföld

Gasztroangyal a pokolban

Borbás Marcsi mai gasztronómiai műsora, a „Gasztroangyal" témafeldolgozását tekintve finoman szólva is megkérdőjelezi az erkölcs és a tisztesség létezését - írja a Beszédírók.blog.hu.

A legutolsó adás egy sokoldalú, dél-alföldi, mezőgazdálkodással (batátatermesztés, fűszernövények termelése, méhészet) foglalkozó családot mutatott be, csak eközben kár, hogy nem tették nyilvánvalóvá, hogy a műsor egyik producerének a famíliája kapott profi eszközökkel elkészített közel 50 perces reklámot.

Szakmai ártalom, hogy szívesen olvasgatjuk a műsorok stáblistáját. Borbás Marcsi szerkesztő-műsorvezető „Gasztroangyal” című, az M1-en hetente jelentkező magazinműsorának egyik executive producere Váraljai Tamás.

A műsorban Váraljai Dénes batátatermesztő (???) igen sokat szerepelt – bár a műsorvezető egyszer sem említette, honnan régi ismeretségük –, mellette a fűszertermeléssel foglalkozó leányával, méhész fiával is több, úgynevezett szituációs interjút láthattunk, feleségével pedig természetesen együtt főzött Borbás Marcsi.

Váraljai Dénes évtizedeken keresztül az MTV Szegedi Stúdió meghatározó műszaki szakembere és vezető beosztású munkatársa volt. Sőt volt olyan időszak, amikor a körzeti stúdió „élet-halál” uraként dolgozott – emlékezik vissza egy általam megkérdezett volt munkatárs.

Összegezve: a Gasztroangyal executive producere saját családjának készített egy jó kis termékelhelyezéses filmet. A termékelhelyezésre utaló logó természetesen megjelent néhány másodpercig. Mindebből csak azt nem lehetett megtudni, hogy egy volt tévés tótumfaktum családi érdekeltségébe tartozó vállalkozásának, nem mellesleg a műsor producer családjának csináltak egy ötvenperces reklámfilmet. A többi megszólaló csak biodíszlet volt…

A Gasztroangyal című műsor idézett adása ide kattintva tekinthető meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik