Belföld

Lemondatnák Orbánt az éhségmenetelők

éhségmenet (éhségmenet,)
éhségmenet (éhségmenet,)

Újabb „éhségmenetek" indulnak az ország több városából Budapestre. Politikai vita a szembesülésről.

Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület elnöke – Gúr Nándor MSZP-alelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján – úgy fogalmazott: a menetek az Országgyűlés február 11-i nyitóülésére egyszerre érkeznek meg majd Budapestre. A Miskolcról február 4-én induló menet résztvevői egy tükröt visznek magukkal, azt a kormányfőnek szánják ajándékként, mert azt szeretnék, hogy nézzen bele mélyen, „és lássa benne saját, valós énjét”.

A szervező szerint Orbán Viktor egy megfáradt, megtört és összezavarodott embert lát majd a tükörben, egy olyan miniszterelnököt, aki „nem vezette, hanem megvezette a népét”, egy olyan embert, aki egymillió munkahelyet ígért, ehelyett „több százezerre növelte a közmunkákra rugdosottak számát”. Ha Orbán Viktor belenéz a tükörbe, és látja, milyen ember is valójában, vonja le a következtetést, vegyen példát Schmitt Pálról, és mondjon le – tette hozzá Komjáthi Imre.

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke közölte: ő is elindul a menettel. Mint mondta: nem teljesült a kormány és a miniszterelnök ígérete a munkahelyteremtésről, a közbiztonság javításáról, a radikális adócsökkentés csak a tehetősebbeknek kedvezett. Az ajándéknak szánt tükörről azt mondta: ha Orbán Viktor belenéz, akkor talán rádöbben arra, hogy rengeteg tennivalója van, lenne, „sőt inkább lett volna” ebben az országban. „Az esély lassan elfogy számára, inkább a nyugodt visszavonulás lehetőségét ajánljuk neki” – tette hozzá a szocialista politikus.

Fidesz: az MSZP újra a legrászorultabbak kárára kampányol

A kormánypárt parlamenti frakciója szerint ne Orbán Viktor, hanem az MSZP-sek „nézzenek tükörbe, amiért ismét a legrászorultabbak kárára kampányolnak, és a leghátrányosabb helyzetben lévőket fosztanák meg a munkától, bértől egy kis kampányért és némi indulatért cserébe”. A képviselőcsoport szerint a szocialisták egy életen át tartó segélyre ítélnék éppen azokat, „akiket Ron Werber tanácsára meneteltetnek”, és akiknek jelenleg az egyetlen esélye a közmunka.

A Fidesz nem hisz abban, hogy több százezer segélyen élő emberrel az ország „valaha is kimászna a szocialisták által ásott gödörből”. A magyar falvakban, városokban bőven van feladat, amit közmunkában el lehet végezni, és bőven van ember is, aki tud és akar dolgozni. A kormánypárt álláspontja szerint a közfoglalkoztatás becsületes munkalehetőséget ad az álláskeresés idejére azoknak a hátrányos helyzetű munkavállalóknak, akiknek e nélkül kevés esélyük lenne az elhelyezkedésre.

Tavaly szintén az Országgyűlés nyitó ülésére ért a Kossuth térre a civilek által kezdeményezett éhségmenet. A szervezők akkor azért választották a Parlamentet végállomásnak, mert azt remélték, ott biztosan találkozhatnak a borsodi térség országgyűlési képviselőivel, akikkel korábban – állításuk szerint – alig találkoztak.

Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke beszédében már akkor is vérforraló cinizmusnak nevezte azt, amit a kormány az elmúlt két évben a kispénzűekkel szemben tett. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik