Belföld

Potyogtak a milliók a vidéki városvezetőknek

húszezer forint (pénz, húszezer forint, )
húszezer forint (pénz, húszezer forint, )

A többmilliárdos adósság ellenére több település polgármestere vett fel milliós jutalmat.

A Blikk szerdai cikkéből kiderült, hogy több kerületi önkormányzatban osztottak ki milliós jutalmakat Budapesten. Csütörtökön a megyei jogú városok vezetőiről írták meg, hogy mennyi plusz pénzt szavaztak meg nekik.

Debrecen adósságra több mint 27 milliárd forint, ebből 14-et vállal át az állam. A jutalomosztásnál mégsem spóroltak: összesen 5,6 millió forintot kapott a három alpolgármester – írja a lap.

Békéscsabának „csak” 14 milliárd forintos az adóssága. Vantara Gyula polgármester és Hanó Miklós alpolgármester ennek ellenére 3,5 illetve 3,2 millió forintot vihet haza pluszban. Ráadásul országgyűlési képviselőként amúgy is dupla fizetést vehetnek fel – derül ki az összeállításból. – Hagyomány, hogy Békéscsabán a városvezetők minden évben megkapják pluszban félévi bérüket. A viszonylag alacsony polgármesteri bért kompenzálják ezzel – mondta a lapnak Miklós Attila, a helyi pénzügyi bizottság MSZP-s tagja.

Nyíregyháza első embere a szintén honatya Kovács Ferenc, neki 1,7 milliós extrapénzzel kellett beérnie. A két helyettesének összesen 2,1 milliót jutott, a jegyzőnek pedig 1 millió. A város 20 milliárdos adósságának a felét vállalja át az állam. – Nyíregyháza egyedülálló gazdasági teljesítményt nyújtott az elmúlt két évben. Rövid lejáratú adósságállománya 2010 októbere óta több mint 4 milliárd forinttal csökkent – mondta a lapnak Rendes Sándor városházi szóvivő. Hozzátette: az önkormányzati dolgozók mindegyike átlagosan egyhavi bérének megfelelő jutalomban részesült.

Győrben és Kecskeméten is a polgármester helyettesei örülhettek. Kéthavi illetménnyel díjazták tevékenységüket, így az alföldi nagyváros négy alpolgármesterének összesen 4,1 millió forint ütötte a markát.

A megyei jogú városok közül Zalaegerszeg, Szekszárd, Salgótarján, Tatabánya, Nagykanizsa, Dunaújváros nem válaszolt a lap kérdésére, a többi településen pedig azt mondták, hogy politikai vezetők nem kaptak jutalmat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik