Belföld

Milliós jutalmakat kaptak a polgármesterek

Több kerületi önkormányzatban milliókat osztottak ki jutalom gyanánt - írja a Blikk.

Kapcsolódó cikkek

A legtöbb helyen csak a vezetők kaptak, míg volt olyan kerület, ahol csak a közalkalmazottakat jutalmazták.

Újbudán 25 millió forinttal jutalmazták magukat a vezetők, sőt a dolgozók nagy többsége is kapott jutalmat. Hoffmann Tamás polgármesternek összesen 3,5 millió forintot szavazott meg a képviselő-testület, ám mint a bulvárlapnak elmondta, a megítélt jutalmat nem vette fel, a pénzt egy helyi templomnak, illetve két óvodának ajánlotta fel.

Budafokon Szabolcs Attila polgármestert 1,9 millióval, két helyettesét pedig 1,6 millió forinttal jutalmazták az általános tartalék terhére.

Pesterzsébeten is jutalmazták a kormánypárti honatyát, Vas Imre alpolgármestert, sőt Kispesten is kapott extrapénzt a polgármester, ám ott csak 110 ezer forintot.

Csepelen egy önkormányzati cég vezetője örülhetett a legjobban: 5,8 millió forint célprémiumban részesült. A XVI. kerületben csak az intézményvezetőket díjazták, egy-két havi bérüknek megfelelő jutalommal.

A többi kerületben nem vagy csak szerény méretű jutalmakat osztottak a tisztségviselőknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik