Belföld

Alakul a DK gazdaságpolitikája

dk (demokratikus koalíció, )
dk (demokratikus koalíció, )

A Demokratikus Koalíció a havi pár ezer forintos tandíjat, többkulcsos jövedelemadó-rendszer bevezetését és a „büntető jellegű” bankadó eltörlését támogatja.

A DK szerint szükség van a méltányos, havi pár ezer forintos, a tanulást mindenki számára lehetővé tevő tandíjra. Ezt minden hallgatónak fizetnie kellene, a pénz a felsőoktatási intézményeknél maradna, és a tandíjból befolyó összeg legalább feléből szociális és tanulmányi ösztöndíj járna – ismertette elképzeléseiket Gyurcsány Ferenc a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Megszüntetni a bankadót

A párt programja szerint a személyijövedelemadó-rendszer többkulcsos lenne. A „büntető jellegű bankadót, ami miatt nincs hitelezés és áll a gazdaság, azt meg kell szüntetni” – jelentette ki.

A külhoni magyarok állampolgársága kapcsán arról beszélt a pártelnök, hogy aki magyar állampolgár lett, annak az állampolgárságát nem lehet elvenni, ugyanakkor Magyarországon választójoggal azok rendelkezzenek, akik életvitelszerűen itt élnek és a döntésük következményeit is viselik.

Lesz kritikai kampány

Állítja, a DK nem vádolható azzal, hogy „személyeskedő, csúnya eszközökkel bántja ellenfeleit, a kormányt”. Elmondása szerint nyilván most is lesz kritikai kampány, ennek része a miniszterelnök személyes teljesítményének értékelése, de nem gondolja, hogy ez elég.

Gyurcsány szólt arról, hogy a mostani törvény az egyfordulós választással azt a kényszert teremti meg, hogy a választások előtt kell megállapodni a szereplőknek. Közölte, a DK az „összefogás pártjaként” azért tesz, hogy az ellenzéki oldalon létrejöjjön a koalíciókötési megállapodás, amely ha nem is szeptemberre, de jövő év elejére várhatóan megvalósul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik