Belföld

Varga áttörést remél

varga-mihaly(430x286)(1).jpg (varga mihály)
varga-mihaly(430x286)(1).jpg (varga mihály)

A miniszter szerint a kormány helyesen tette, hogy egyes kérdésekben ragaszkodott álláspontjához, amikor a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egyeztetett.

A nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában annak kapcsán beszélt erről, hogy az IMF nemrég egy tanulmányban “beismerte”: a szervezet által az eurózónának javasolt egyes intézkedések nem voltak elég hatékonyak. Varga Mihály örömtelinek nevezte, hogy az IMF elismeri, nem tévedhetetlen és nyitott a szakmai vitákra, arra, hogy meghallgassa a fogadó ország álláspontját.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a 2008-as IMF-megállapodás lényegében három hét alatt jött létre, az akkori kormány “kritika nélkül fogadta el a valutaalap akkori álláspontját”, míg a mostani több mint egy év után sem egyezett meg az IMF-fel, és “helyesen járt el akkor, amikor bizonyos kérdésekben ragaszkodott az álláspontjához”. A kormánynak ugyanakkor törekednie kell arra, hogy egy-egy kérdésben meggyőzze álláspontja helyességéről a valutaalapot – tette hozzá Varga Mihály, aki bízik abban, hogy az IMF a következő hónapokban “nagyobb nyitottsággal tudja majd befogadni a nemzeti kormányok véleményét”.

Magyarország az utóbbi hónapokban úgy is működőképes tudott maradni, hogy nem kötött megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal. A GDP-arányos hiány 3 százalék alá kerülése, az államadósság, a kamatszint és a kockázati prémiumok csökkenése olyan, az Európai Unió által is elismert eredmények, amelyek mind a magyar gazdaság egyensúlyi helyzetét jelzik vissza – fogalmazott a kormány tagja.

“A magyar gazdaság a következő hónapokban állhat egy olyan váltás előtt, amely most már valóban a növekedés megindulását segítheti majd elő” – mondta. Szerinte a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás ügyében az EU részéről vannak biztató jelek, – ilyen a tavaly őszi országjelentés -, amelyek azt mutatják, hogy Brüsszel is kezdi megérteni a magyar kormány gazdaságpolitikai lépéseit. Varga Mihály szerint hazánk az idén kikerülhet az eljárás alól.

A tárca nélküli miniszter szólt arról is, hogy a kormány támogatni szeretné a komoly termékekkel, külföldi piacokkal rendelkező cégeket, így erősítve a magyar márkák jelenlétét a piacon. Varga Mihály szerint a magyar foglalkoztatáspolitikának el kell gondolkoznia azon, hogyan tudja azokat a vállalkozásokat visszaintegrálni, visszavezetni a gazdasági életbe, amelyek korábban egyéni vagy mikrovállalkozásként működtek, de a válság “megrostálta” őket. Ebből a szempontból nagyon fontos a meglévő munkahelyek megtartása, a munkahelyvédelmi akcióterv pedig éppen erről szól. Emellett az is lényeges, hogy a munkanélkülieket is a foglalkoztatás irányába vezessék – mondta a tárca nélküli miniszter.

Jövő héten Magyarországra érkezik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége: az IMF és a magyar kormány képviselői áttekintik a makrogazdaság és a költségvetés helyzetét. Hivatalosan nem tárgyalnak a készenléti hitelkeretről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik