Belföld
2(960x640).jpg (második világháború, katona,)

A Don-kanyar áldozataira emlékeztek

Hozzávetőlegesen 120 ezerre tehető azoknak a honvédeknek és munkaszolgálatosoknak a száma, akik hősi halált haltak, fogságba estek vagy megsebesültek

Korábban a témában:

“Sokkal tartozunk a Don-kanyart megjárt munkaszolgálatosoknak” – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap a budapesti Holokauszt Emlékközpontban, a doni áttörés 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. A miniszter elmondta: meg kell ismerni a történelmet és a magyar állam felelősségét ez ügyben, hiszen az “nem védte meg polgárait, emberi méltóságukban megalázta őket, és része volt abban, hogy százezrek életét elvegyék egy ordas eszme nevében”. Emlékeznünk kell, hogy ilyen soha ne fordulhasson többet elő – hangsúlyozta.

Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója a rendezvényen azt mondta: a honvédség keretében a munkaszolgálatosok többségét faji alapon a zsidók tették ki, de így szolgáltak a behívott szerbek, vendek, románok, ruszinok és rutének, cigányok, valamint a szombatisták és a Jehova tanúi is. Felidézte, hogy munkaszolgálatban vesztette életét sokak mellett Szerb Antal író, Radnóti Miklós költő, Rejtő Jenő író, újságíró és Petschauer Attila olimpiai bajnok kardvívó, újságíró is.

A hadtörténészek szerint hozzávetőlegesen 120 ezerre tehető azoknak a honvédeknek és munkaszolgálatosoknak a száma, akik hősi halált haltak, fogságba estek vagy megsebesültek a 2. magyar hadsereg több mint egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége alatt – tette hozzá Szita Szabolcs.

Sessler György, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének elnöke beszédében felidézte: hetven évvel ezelőtt, január 12. és február 9. között naponta tízezrével pusztultak el vagy lettek hadifoglyok a doni hómezőkön magyar katonák és munkaszolgálatosok. A feljegyzések szerint a szovjet frontra küldött közel 50 ezer munkaszolgálatosból csupán 6-7 ezer került haza. A halottak közül legalább 35 ezren árkok mentén elkaparva, jeltelen sírokban vagy temetetlenül porladnak Ukrajna és a mai Oroszország földjén – hangsúlyozta.

A megemlékezés végén Hende Csaba avatta fel a központ épületének falán elhelyezett emléktáblát, amellyel az áldozatok előtt tisztelegtek.

A doni veszteségekről pontos adatok még ma sem állnak rendelkezésre. A 2. magyar hadsereg mintegy 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer embert veszített el, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát megállapítani nem lehet. A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége. Magyar katonaság a keresztes háborúk óta nem harcolt olyan messze a hazájától, mint akkor.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.