Belföld

Bayer nem tárgyal a romákkal

farkas flórián (farkas flórián, )
farkas flórián (farkas flórián, )

Bár Farkas Flórián (Fidesz), az Országos Roma Önkormányzat elnöke péntekre megbeszélésre hívta a Magyar Hírlap újságíróját, Bayer Zsoltot és főszerkesztőjét, Stefka Istvánt, végül úgy döntött, a „tervezett megbeszélést békésebb időpontra halasztja”.

Kapcsolódó cikkek

A Magyar Hírlapban megjelentek szerint az ORÖ-nél kiemelték, hogy „az ellenzék a szigethalmi bűncselekmény kapcsán a botránypolitika szintjére süllyeszti a romaügyet, ami veszélyezteti az Európai és Nemzeti Romastratégia és a kormánnyal kötött keretmegállapodás végrehajtását. Beáldoznák a cigányügyet a saját érdekeik érvényesítésére, így az ORÖ eredményei ismét a politikai harcok martalékává válhatnak. Az ORÖ minden pártot és jóérzésű állampolgárt arra kér, hogy ezt ne tegye.”

A Magyar Hírlap szerkesztősége közli, hogy nincs ellentét a lap és a cigányság tisztességes része között. Bizonyság erre, hogy tavaly csaknem száz alkalommal közöltek cikket, riportot, publicisztikát, hírt a cigányság integrációjáról, természetesen pozitív értelemben. „Példa nélküli az is, hogy 2012-ben tizennégyszer vezető anyagként kezeltünk romákat érintő kérdéseket.”

A lap cikke ugyanakkor nem említi az okot, ami miatt Farkas Flórián találkozni akart Bayerékkel. Az ORÖ elnöke ugyanis végül hozzájutott Bayer cikkéhez, melyben a Hírlap főmunkatársa arról ír, hogy „a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik