Belföld

A Járási Hivatal működésével ismerkedtek a Szenátus tagjai

A január elején felállt szervezet munkáját Dancs Norbert hivatalvezető mutatta be a résztvevőknek.

2011-ben kezdte meg működését Székesfehérváron a Fehérvári Szenátus. dr. Cser-Palkovics András polgármester felkérését több szakterület képviselői fogadták el, hogy civil tanácsadó testületként kísérjék figyelemmel és segítsék az Önkormányzat munkáját.

A soron következő ülését csütörtökön tartotta a Szenátus, ahol a város polgármestere köszöntötte a résztvevőket. A Szenátus csütörtöki ülésén a Székesfehérvári Járási Hivatal működését ismerhették meg a tagok. Dancs Norbert hivatalvezető adott tájékoztatást a január 1-jével felállt szervezet feladatairól és arról, hol várják az ügyfeleket. Dr. Cser-Palkovics András polgármesterelmondta: elindult a 2013-as év, amely kiemelt jelentőségű a város életében, és méltó ünnepség keretében sikerült megnyitni a Szent István Emlékévet. Reméli, hogy minden székesfehérvári bekapcsolódik majd a programokba és erre kérte a Szenátus tagjait is. „Az idei évkezdés az Emlékév kezdete mellett a számos változást hozott a közigazgatásban is. Székesfehérvár Önkormányzata minden segítséget megadott a Járási Hivatal felállásához és működésének megkezdéséhez. Hogy milyen hatást gyakorol majd a város életére, hogy számos feladat a Polgármesteri Hivataltól a Járási Hivatalhoz került, az az elkövetkező időszakban derül majd ki.” – tette hozzá dr. Cser-Palkovics András.

Dr. Bóka Viktor, Székesfehérvár jegyzője is arról számolt be, hogy a szerencsés járások közé tartozunk, hiszen minden fennakadás nélkül megtörtént az átadás-átvétel.   

Dancs Norbert bevezetőjében hangsúlyozta, hogy szolgáltató jellegű működést szeretne meghonosítani, amelyben – úgy tapasztalja – kollégái jó partnerek lesznek. Ő maga 17 év közigazgatásban szerzett tapasztalattal a háta mögött kezdte meg hivatalvezetői munkáját januárban, de a Hivatal munkatársai összesen többszáz éves szakmai gyakorlattal büszkélkedhetnek – fogalmazott tréfásan a vezető.

„A székesfehérvári az ország egyik legnagyobb járása, hiszen Székesfehérvár mellett huszonegy másik település tartozik ide. A fehérvári törzshivatal mellett két kirendeltséggel – Abán és Seregélyesen – kezdtük meg a munkát. A járási hivatalokhoz kerültek az okmányirodai feladatok, a gyámhivatal és van egy hatósági osztályunk is, amelynél a szociális és egyéb igazgatási feladatok kerülnek megoldásra. Nagyon fontos változás, hogy a hivatalhoz került építésügyi hatáskör hat járásra vonatkozóan, valamint az örökségvédelem tekintetében pedig mind a kilenc megyei járásban ők látják el a feladatokat.” – mondta el Dancs Norbert.

A központi hivatal Székesfehérváron, a Honvéd utca 8. szám található meg, az Okmányiroda az eddig megszokott helyen, a Koch László utca 4/b földszintjén várja az ügyfeleket, ugyanitt az első emeleten pedig a Gyámhivatal érhető el (ők a tervek szerint hamarosan átköltöznek a Honvéd utcai törzshivatalba). Emellett a két kirendeltségen, Abán és Seregélyesen is fogadják az ügyintézésre hozzájuk fordulókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik