Belföld

Több pénzt ígér a kultúrára L. Simon

L Simon László (L Simon László)
L Simon László (L Simon László)

Bizonyos területek tavaly kikerültek a kulturális államtitkárság felügyelete alól, de a kormányzaton belül nőtt az ágazat súlya, és 2013-ban a kultúrára szánt állami ráfordítás is magasabb lesz - mondta el a távirati irodának a kultúráért felelős államtitkár.

Igazgatási szempontból bizonyos területeken, például az örökségvédelemben csökkent, politikai értelemben azonban összességében nőtt az államtitkárság súlya – közölte L. Simon László.

A kulturális terület költségvetése idén jelentősen nő: több mint 35 milliárd forinttal rendelkezik az ágazati államtitkárság, és más tárcák is áldoznak kultúrára saját büdzséjükből. Csak a Belügyminisztériumnál több mint 25 milliárd áll rendelkezésre önkormányzati kulturális célokra, könyvtárakra, színházakra, múzeumokra, művelődési házakra. A kulturális élet támogatására átengedett adókedvezmény várhatóan 10 milliárd forint fölött lesz jövőre is, és legalább ugyanekkora költségvetéssel gazdálkodhat a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) is.

Új forrásként 1,1 milliárd forint áll rendelkezésre idén a megyei feladatellátásra és a kormány visszahozta a kulturális normatívát is a települések közművelődési és könyvtári feladatainak támogatására. Az államtitkár elmondta, hogy mind a 19 nagy megyei múzeumi szervezettel kapcsolatban sikerült lezárni a tárgyalásokat az átvevő önkormányzatokkal, ami szerinte óriási eredmény. Hozzáfűzte, hogy a megyei könyvtári rendszer fennmaradt. A bővülő feladatokat és ehhez többletforrást kapó könyvtárak városi fenntartásba kerültek.

L. Simon László megerősítette, hogy a magyar kultúra “vérfrissítésében” fontos szerepet vállaló függetlenek végül megkapják a teljes 2012-es támogatásukat, idén pedig időben megtörténik a pályázatok kiírása és a szerződések megkötése.

Baán László miniszteri biztossal együttműködve pedig elkészítették a Múzeumi negyed koncepcióját, amely rövidesen a kormány elé kerül – mondta el az államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik