Belföld

Természet- és vasútbarátok éltetik a Bakonyvasutat

A Cuha-völgyi vasút és a Bakony ideális túralehetőség télen, nyáron egyaránt. Nem egyszer próbálták bezárni, eddig mindig túlélte.

Magyarország legszebb és leghangulatosabb vasútvonala a Győrt és Veszprémet összekötő vicinális, melyet 1895-ben nyitottak meg. A vonal Győrből déli irányba fut, s Bakonyszentlászlón, a Cuha-völgyön keresztül kanyarog Zircig, onnan pedig folytatja útját a festői tájon át Veszprémig. Négy alagút, több völgyhíd és a Bakony páratlan környezete garantálja az élvezetes utazást a vonalon. Pannonhalma vasútállomása felé közeledve jól látható az apátság, Bakonyszentlászló után pedig a fenyőfői ősfenyves miliőjében gyönyörködhetünk zakatolás közben.

A bakonyi vonat és a Cuha patak völgye nagyon népszerű turisztikai célpont, ennek is köszönheti, hogy még nem számolták fel forgalmát. Igaz, erre az elmúlt néhány évben jócskán akadt szándék. A működése elsősorban a természetjárók és a vasút szerelmesei közreműködésén múlt és múlik most is. Tavaly májusban már beszámoltunk a vonalon tervezett reformokról, melyek kapcsán felgyorsulhatnak egyes pályaszakaszok, így erősítve a vonal utasforgalmi szerepét. A Győr24 munkatársa tavasszal egy mozdony anyósülésén utazta be a tájat, így rengeteg érdekes fotó készült a Bakonyban kanyargó vasútvonalról. Fotóinkat a galériában találja!

Akkor beszámoltunk arról is, hogy a Bakonyvasút Szövetség adatai szerint jelentősen nőtt az elmúlt pár évben az utasforgalom a Cuha-völgyben közlekedő vonatokon. A vonalat 2007-ben szinte teljesen bezárták, ám 2010-ben újranyitották. Az öröm mégsem tartott sokáig: 2012-ben ismét veszély fenyegette a vonatot a nagy járatritkítások miatt. A vasút mentén fekvő települések összefogásának és egyéb civil, valamint politikai lobbinak köszönhetően a vonal nem jutott az enyészet kezére. Bakonyszentlászóig Győrből 9 vonat közlekedik, onnan vissza pedig nyolc minden hétköznap. Veszprémbe pedig öt vonat indul, melyek zömmel a turizmus igényeit elégítik ki. Nem volt ilyen szerencsés a Csorna-Pápa, a Komárom-Székesfehérvár és a Komárom-Esztergom viszonylat. Itt csak napi két vonatpár maradt meg. Summázva elmondhatjuk: 2012-ben ismét túlélését ünnepelhette a Győr-Veszprém közötti, 11-es számú vasútvonal.

Kellemes hétvégi program családoknak, baráti társaságoknak egy kirándulás a völgybe. Az eljutás vonattal a leghangulatosabb. Így van ez télen is, hiszen az ünnepek között, sőt még december 31-én is rengeteg kiránduló használta ki a vonatot – írta a Bakonyvasút Szövetség facebook oldalán.

Jelenleg Bzmot szerelvények közlekednek errefelé, az M41-es típusú „Csörgő” mozdonyok a 2013-as menetrendben lekerültek a palettáról, ám nem kizárt, hogy a nyári forgalomra ismét szolgálatba állnak. Ebben az esetben ismét közlekednek mozdonyos szerelvények a Bakonyban.

Bödecs Barnabás, a Bakonyvasút Szövetség elnöke korábban azt nyilatkozta a Győr24-nek, hogy „a MÁV Zrt. 2011-ben Vinyén, Zircen és Bakonygyiróton is végzett fejlesztéseket: az említett állomásokon peronokat építettek, hogy az utasoknak ne talajszintről kelljen felszállniuk a magaspadlós vonatokra. Zircen az önkormányzat és a Bakonyvasút Szövetség közös finanszírozásban kerékpártárolót is kialakítottak. Vinyén, és Porva-Cseszneken helyi vállalkozók, az Ültess Fát Alapítvány és a Porva-Csesznek Kft a Bakonyvasút Szövetséggel, és a MÁV-Starttal egyeztetve szervezik idegenforgalmi programjaikat.”
„Lehetőség szerint igyekszünk fellendíteni a vonal forgalmát!” – tette hozzá a szövetség elnöke.

Népszerűsítette a Cuha-völgy vasútvonalát, remélhetőleg idén is sok érdekes program kötődik majd a vasúthoz. Galériánkban sok fotót talál a tavaszi és téli hangulatról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik