Belföld

Négymilliárdos fejlesztés a dunaújvárosi kórházban

Szabó Tibor István
Szabó Tibor István

2013. 01. 10. 12:59

Uniós támogatással műtőblokk, központi sterilizáló, intenzív osztály és diagnosztikai egység épül.

Letették a központi technológiai tömb alapkövét a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban.

Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programjának szerkezetváltást támogató pályázatán 3,6 milliárd forintot nyert el a kórház, az önerő tízszázalékos. A fejlesztés eredményeként egy éven belül már a megújult helyszínen tudják fogadni a betegeket.

A négyezer négyzetméter alapterületű, a kórház főépületéhez szervesen csatlakozó létesítményben négy hagyományos és egy szeptikus (fertőzéses esetekre tervezett) műtőt alakítanak ki, ott kap helyet a központi sterilizáló, az intenzív ellátásra szoruló betegeket ellátó osztály, valamint a diagnosztikai blokk. A központi technológiai tömb átadásával megszűnik a műtők, sterilizálók jelenlegi széttagolt struktúrája, s a mostaninál hatékonyabb, a betegek számára kedvezőbb munkaszervezés válik lehetővé.

A fejlesztés részeként központi betegirányítás rendszert alakítanak ki, továbbá a most két telephelyen működő képalkotó diagnosztikai szolgáltatásokat egységesítik, modernizálják, valamint fejlesztik az informatikai rendszert.

Az 523 aktív és 180 krónikus ágyas Szent Pantaleon Kórházban évente átlagosan 22-25 ezer fekvő beteget látnak el. Ellátási körzetéhez 130 ezer dunaújvárosi és környékbeli lakos tartozik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.