Belföld

MSZP: Megint mellébeszél a Fidesz

Kiragadott statisztikai adatokkal próbál félrevezetni a Fidesz, ahelyett, hogy érdemi választ adna az ellenzéki gazdaságpolitikai alternatívára – írja közleményében az MSZP. Ebben tételesen cáfolja és magyarázza a kormánypárt adatait.

Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes a gazdaságpolitikáról folytatott ellenzéki egyeztetésekre reagáló Fidesznek üzent. A nagyobbik kormánypárt többek közt azt írta, hogy „gazdaságpolitikai tanácsokat hallgatni az MSZP-től olyan, mintha egy tömegkarambol okozójától hallgatna vezetési tanácsokat az ember”, mivel a 2002–2010 közötti szocialista és liberális gazdaságpolitikai kormányzás zárómérlege: nyolc év alatt megduplázódott a munkanélküliség, megduplázódott az államadósság, 2,5-szeresére nőtt a rezsi.

A válság miatt nőtt a munkanélküliség

Józsa István csütörtökön a munkanélküliség megduplázódására vonatkozó állításra azt mondta: a szocialisták kormányzása alatt tört ki a világgazdasági válság, így ebben az időszakban számos országban emelkedett a munkanélküliség. Tudomása szerint a munkanélküliség Cipruson, Spanyolországban vagy Luxemburgban 80 százalékkal nőtt, Írországban pedig megháromszorozódott. A szocialista politikus hozzátette: Magyarországon ezalatt a foglalkoztatás csak 2,5 százalékkal, 100 ezer fővel csökkent.

Államadósság, rezsi, bérek

Az államadósság szocialista kormányzás alatti megduplázódásával kapcsolatban a frakcióvezető-helyettes azt emelte ki, hogy az első Orbán-kormány működése alatt is 45 százalékkal nőtt a szám, vagyis arányaiban szinte azonos mértékben növelték az államadósságot.

A Fidesz azon állítására, hogy a rezsiköltségek a szocialisták nyolc éve alatt 2,5-szeresére nőttek, Józsa István úgy reagált: a rezsi legnagyobb részét az energiaköltségek teszik ki, az ország importnak való kitettsége miatt pedig a fő árnövelő tényező a világpiaci árak emelkedése.

Az átlagos nettó bérek 2001 és 2009 között megduplázódtak, a reálbérek pedig negyedével emelkedtek – jelentette ki a szocialista politikus.

Szövetség a változásért – ellenzéki elképzelések

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben Együtt Magyarországért Párt kedden tartott ellenzéki egyeztetést a szükséges gazdaságpolitikai változásokról. Nem voltak ott az LMP, az Együtt 2014 és a 4K! képviselői. Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke az MTI-nek a nap folyamán azt mondta, véleménye szerint a szakpolitikai egyeztetések valójában koalíciós tárgyalások, erre pedig sem a jelenlegi időpont, sem az MSZP által javasolt forma és résztvevői kör nem megfelelő.

Az egyeztetésen megállapították, hogy a kormány felelős a recesszióért, a gazdasági környezet kiszámíthatatlanságáért, a tőke meneküléséért és a képzett munkaerő egyre erőteljesebb kiáramlásáért. Szerintük a következő kormánynak a hitelezést és a növekedést támogató beruházásokat kell végrehajtani. Indokolt, hogy egy valós érdemi, folyamatos párbeszéd induljon a szociális partnerekkel, az üzleti körökkel, az érdekképviseletekkel, mert csak így lehet védőhálót biztosítani a rászorulóknak és megállítani a középosztály lecsúszását – jelentették ki.

Fontosnak nevezték az Alkotmánybíróság adó- és költségvetési ügyekre vonatkozó hatáskörének visszaállítását. Kiemelték, hogy meg kell teremteni a Költségvetési Tanács független működésének kereteit, és erősíteni kell a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy az életviszonyok szempontjából a legfontosabb cél a munkanélküliség csökkentése és a munkahelyteremtés.

Jelezték, hogy az új gazdaságpolitika áldozatai a gazdagok lesznek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik