Belföld

Az AB-hez fordult a kormány

ítélet (ítélet, bíróság)
ítélet (ítélet, bíróság)

A kormány indítványa nyomán az Alkotmánybíróság (AB) megkezdte egyes igazságügyi törvények elemzését - értesült a Magyar Nemzet. A kabinet azt kérte a testülettől: vizsgálja meg, összhangban van-e az alaptörvénnyel a bíróságok szervezetéről és a bírák jogállásáról szóló, tavaly módosított jogszabály.

A napilap szerdai száma ismerteti, hogy tizenhat rendelkezés kapcsán az Európa Tanács véleményező testülete, a Velencei Bizottság októberben fenntartotta azon aggályait, amelyeket fél évvel korábban az eredeti törvény alapján megfogalmazott.

A kormány egyebek mellett azt szeretné tudni, hogy a bizottság álláspontjának megfelelően valóban dermesztő hatással lehet-e egyes bírákra, hogy a törvény előírta: a bírák kötelesek a vezetőknek bemutatni elvi jelentőségű ügyeiket. Indokoltnak látja a kormány annak vizsgálatát is, hogy a bíróságok igazgatására hivatott Országos Bírósági Hivatal (OHB) elnöke – a jogszabály szerint – csak a szükséghez képest köteles döntéseit megindokolni – ismerteti a Magyar Nemzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik