Belföld

Réti sast mentett a Szegedi Vadaspark

24.hu
24.hu

2013. 01. 08. 14:41

Bár már január elsején is érkezett egy macskabagoly, másnap egy vörös vércse a Vadaspark Természetvédelmi Mentőközpontjába, rajtuk már súlyos sérülésük miatt nem tudtak segíteni.

A másodikán behozott réti sas megmaradásában már inkább bízhattak a szakemberek, bár ő is súlyos betegen érkezett, mérgezés gyanújával.

A sast Bócsa közelében találták, egy róka teteménél, amelyből előzőleg falatozott, és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre amilyen gyorsan csak lehetett, elvitte a Vadasparkba. A rókát nem a réti sas ejtette el, hanem feltehetően mérgezésben pusztult el, és a másodlagos mérgezés a sast is megbetegítette. A réti sas ugyanis gyakran rájár dögre, ezért a mérgezés az egyik legfontosabb veszélyeztető tényező ezen faj esetében. Jelenleg Magyarországon a becslések szerint kb. 100-150 költő pár fészkel ebből a fokozottan védett, hatalmas testű ragadozó madárból.

A Vadaspark Természetvédelmi Mentőközpontjában mindent megtettek, hogy a réti sas felépüljön, és szabadon lehessen engedni, hiszen a legfőbb törekvésük az, hogy a természetből bekerült állatok mielőbb visszakerülhessenek élőhelyükre. A Vadaspark állatorvosa által elvégzett, mérgezés elleni kezelésnek köszönhetően az állat hamar meggyógyult. Miután idősebb, szaporodóképes egyedről van szó, és a fészkelési időszakban járunk, a mielőbbi gyógyulás fontos szempont volt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.