Belföld

Tovább javítaná a mutatókat az új igazgató

Január elsejétől Major Ernő váltotta pozíciójában, a közel három évtizede a munkaügyi központ igazgatójaként tevékenykedő Rimányiné Somogyi Szilviát. Az új vezér tele van tervekkel, az 5 százalékos munkanélküli rátát például akár a felére csökkentené.

Decemberben a Győr+ Televízió hírháttér műsorában jelentette be Rimányiné Somogyi Szilvia, hogy három évtized után nyugdíjba vonul, vagyis leköszön a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának éléről. Január 1-jétől tehát már az új igazgató, az agrármérnök-közgazdász végzettségű Major Ernő ül a vezetői székben. A vezér korábban a fogyasztóvédelmi hatóságot irányította, legutóbb pedig a megyei intézményfenntartó központ vezetőjeként is dolgozott. Természetesen a kinevezett igazgató tervekkel felvértezve áll a kihívás előtt.

A húr csak megfeszítve zeng – tartja a mondás. Én egy olyan szervezetet örököltem, ahol megfeszített a húr és szépen zeng, az én feladatom csak a finomhangolás lesz. Erre is elsősorban azért van szükség, mert elindult a járási rendszer, ami egy másfajta vezetési stílust igényel. Szerencsére mindenki muzikális és nekem is jó a fülem, úgyhogy bízom benne, hogy ezeket a finomhangolásos műveleteket hamar el tudom végezni” – mondta nyilatkozatában Major Ernő, aki csak pozitív kritikákat tud megfogalmazni az eddigi vezetésről, de egy-két statisztika tekintetében további előrelépéseket tűzött ki célként. „A jelenlegi gazdasági körülmények között elsőként át kell tekintenünk az álláskeresők állományát, a tartósan munkanélküliek és pályakezdők közül meg kell próbálnunk minél több embert elhelyezni a munkaerőpiacon. A második lépcsőben pedig meg kell próbálkozni azzal, hogy egy még személyre szólóbb munkaadói kapcsolattartással, minél több dolgozót foglalkoztassanak hivatalosan” – hangsúlyozta az igazgató.

A vezető kiemelte továbbá azt, hogy az országos szinten is példaértékű 5 százalékos munkanélküliségi rátát, tovább csökkentené, akár a felére is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik